Vasárnapi balhé Zsákán

Zsáka – A berettyóújfalui rendőrök elfogták a helyi lakosokat.

A rendelkezésre álló adatok szerint január 7-én 8 óra körül Zsákán egy 18 éves és egy 23 éves helyi férfi az Árpád utcán vitatkozott, amikor egyikük fellökött egy arra közlekedő 83 éves kerékpáros férfit, majd a Deák utcán többször is belerúgott egy ház kerítésébe, amelynek betétje be is szakadt.

Ezután a Bethlen Gábor utca és a Kossuth utca kereszteződésében előzetes szóváltást követően a két férfi rátámadt egy helyi lakosra. Az 53 éves férfit több alkalommal megütötték és megrúgták, amelynek következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrségre tett bejelentést követően a járőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést követően elfogták O. Sándort és O. Leventét, akiket előállítottak a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A két helyi férfival szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást a nyomozók.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –

Címkék: ,


Berettyóújfalu.
HAON.HU






hirdetés