Tűzre, vízre vigyázzatok!

Akt.:
Tűzre, vízre vigyázzatok!
© Fotó: Derencsényi István
Hajdúszoboszló – A hajdúszoboszlói kiképzőbázison tartották csütörtökön a gyerekeknek meghirdetett megyei katasztrófavédelmi vetélkedősorozat döntőjét, melyen 15 csapat 68 tagja vett részt.

Az általános és középiskolások külön kategóriákban versenyeztek. A feladatok között szerepelt például tűzmegelőzés, tűzoltás, tájékozódás sötét sátorban, valamint elsősegély­nyújtás.

verseny2Fotó: Derencsényi István

Az elméleti teszt kitöltése után a versenyzők nyolc állomásból álló feladatsort teljesítettek.
Először tűzmegelőzési és tűzoltás-ügyességi feladatokat végeztek vízsugár segítségével, majd homokzsákokat töltöttek meg árvíz és belvíz kárelhárítás érdekében. A feladatnál a TIVIZIG munkatársai segítették a diákokat. A közlekedésbiztonsági feladatokat kerékpáron oldották meg a versenyzők, majd részt vettek elsősegélynyújtáson is. Az állomások közül a füstsátorban való tájékozódási feladat jelentette a legnagyobb kihívást, melyet időre kellett az iskolásoknak teljesíteniük. Ezután veszélyes anyagot kellett felismerniük, és azok fizikai, illetve kémiai tulajdonságaikról adtak számot a a megyei katasztrófavédelmi mobil labor szakembereinek.

Az egész napos verseny végén kiderült, hogy a budapesti döntőn ki képviselheti Hajdú-Bihar megyét. A díjakat Szabó Imre tűzoltó alezredes, a megyei polgár védelmi főfelügyelő adta át a nyerteseknek.

Eredmények

Általános iskolás korcsoport:

I. hely: Hajdúböszörményi Eötvös József Magyar-Angol Két Tanítási nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

II. hely: Szent Piroska Görög Katolikus Általános Iskola

III. hely Szűcs Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Biharnagybajom, ÖTE Utánpótlás

Középiskolás kategória:

I. hely: Lendületet Egyesület Nyíracsád

II. hely: Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bessenyei György Szakgimnáziuma, “Berettyó ÖTE”

III. hely Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bessenyei György Szakgimnáziuma, “Beskó”

– Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –



Berettyóújfalu.
HAON.HU






hirdetés