Gödör, amit feltöltenek, és nem hulladéklerakó

Akt.:
Gödör, amit feltöltenek, és nem hulladéklerakó
© Fotó: Kovács Péter
Mezőpeterd – Táblát helyez ki az önkormányzat, de a polgármester szerint kamera is kellene oda.

A település belterületén nem falusi szemétlerakó hely az, ahová mások is hordják a hulladékot, hanem mély gödör, amelyet építőanyag-törmelékkel igyekszik feltölteni az önkormányzat. Csakhogy a tégladarabokat, vályogmaradványokat valakik hulladéknak nézik, a területet pedig szemétlerakónak, így ők is odahordják a háztartásukban keletkezett hulladékot – válaszolja kérdésünkre Pap Miklós polgármester. A faluvezetőt egyik olvasónk jelezése alapján kerestük meg, ugyanis, mint azt elmondta az illető, az önkormányzat a Damjanich utca végén egy szeméttelepet alakított ki, ahová már más faluból is hozzák a hulladékot. A sok üveg, éles szélű anyag pedig veszélyes, például kivághatja a bicikli kerekét.

Fotó: Kovács Péter

Ottjártunkkor mi is láttuk, hogy egy mélyebben fekvő területet vályogdarabokkal, épületek bontásából származó törmelékekkel kezdték el feltölteni. A munkának azonban még nagyon az elején tartanak, hiszen a körülbelül 60 méterszer 30 méteres, a környezeténél mintegy egy méterrel mélyebben lévő, gyeppel, gazzal benőtt területből körülbelül 20 négyzetméternyit hoztak az utca többi részével azonos magasságúvá. A felszínen kommunális hulladékot már nem láttunk, egy a szomszédban élő férfi elmondása szerint a napokban az önkormányzat emberei összeszedték, letakarították a területet. Majd felhívta a figyelmünket egy kerítés mellett lévő részre, ahol a felszínen üvegtörmelék is van. Erről magunk is meggyőződtünk, valóban sok üveg volt ott.

Fotó: Kovács Péter

Miért nem kukába teszik?

– Kötelező a hulladékszállítás nem csak Mezőpeterden, hanem a környező településeken is. Az ott lakók fizetnek a szemét elszállításáért. Ezért érthetetlen nekem, hogy a szemetet miért nem a kukába teszik, miért viszik a feltöltés alatt lévő gödörbe – folytatta Pap Miklós. – Jó volna tudni, ki viszi oda az üveget, a többi szemetet. Az önkormányzat a hulladéklerakást tiltó, és a felszólítást megszegőkre nézve büntetés kiszabását kilátásba helyező táblát tesz ki a helyszínre. Emellett kamerákat kellene a telepíteni a helyszín megfigyelésére. Ez visszatartó erő lehetne.

KZS



Berettyóújfalu.
HAON.HU






hirdetés