Futsal: nagy volt a különbség a két válogatott között

Akt.:
Kondás Kristóf a spanyolok ellen debütált a válogatottban
Kondás Kristóf a spanyolok ellen debütált a válogatottban - © Fotó: Derencsényi István, archív
Cordoba – A magyar futsalválogatott 7–0-ra kikapott a házigazda spanyol csapattól a Cordobában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint hat kulcsjátékos sérülése miatt Turzó József szövetségi kapitány több újoncnak is lehetőséget adott. A kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok spanyolok a rutintalan magyar csapatot felőrölték, a szünetig 3–0-s előnyre tettek szert, a folytatásban pedig öt perc alatt négy újabb góllal tették fölényessé a sikerüket. A magyar válogatottban debütált Kondás Kristóf, a DEAC játékosa, valamint szerephez jutott az újfalui Rábl János és Takács Zoltán is.

Mentálisan nem

„A játék alapján benne lehetett volna a meccsben egy szorosabb eredmény elérése” – értékelt a mérkőzés után a magyar szakvezető. „Elsősorban mentálisan nem tudtuk hozni azt a szintet, amit elvárok magunktól, több olyan játékos sem tudta felvállalni a vezérszerepet, akitől ez elvárható lett volna”.

A két csapat szerda este ismét összecsapott egymással, a találkozó lapzártánk után ért véget.

HBN, MTI



Berettyóújfalu.
HAON.HU






hirdetés