Fiatalon távozott az egykori debreceni kézis

Akt.:
Elhunyt Agárdi Éva
Elhunyt Agárdi Éva - © Fotó: dvsckezi.hu
Debrecen – Köstner Vilmos szerény, lelkiismeretes embernek ismerte Agárdi Évát.

Elhunyt Agárdi Éva, aki az 1996/97-es szezonban erősítette a DVSC NB I-es kézilabdacsapatát – értesült róla lapunk. Az 1970-es születésű korábbi kiváló sportoló 26 mérkőzésen 42 gólt szerzett a Loki színeiben, később Fehérvárra került.

Köstner Vilmos több csapatnál is trenírozta Agárdi Évát, ő mesélte el, miként emlékszik vissza egykori tanítványára.

– Még fiatalon ismerkedtem meg vele, épp kiöregedett az utánpótlásból, mikor 1989-ben hozzám került NB I/B-be a Debreceni Közút csapatához. Két és fél évet játszott ott, már akkor lelkiismeretes, sokat mozgó beállós volt, aki bár nem rendelkezett olyan testi adottságokkal, mint az ezen a poszton játszók általában, viszont egyéb tulajdonságaival ellensúlyozta a „hiányosságait”. Az évek során sokat fejlődött, NB I-es ajánlatai is voltak, végül úgy alakult, hogy a Lokinál töltötte az 1996/97-es idényt, nagy szorgalommal, lelkesedéssel játszott. ’99-től két esztendőn át a Fehérvárnál ismét az edzője lehettem. Halk szavú, szerény, igazi közösségi ember volt. Később Pestre költözött, úgy tudom, pedagógusi pályára lépett, vezető pozícióban volt egy felnőttképző iskolánál. Megdöbbenéssel értesültem róla, hogy távozott közülünk – emlékezett vissza a nemrégiben nyugdíjba vonulása alkalmából a Magyar Kézilabdázásért emlékérmet kapó szakember.

HBN


Bal szélen: Sipos Éva
Debrecen - Hosszan tartó súlyos betegség után szerdán hajnalban elhunyt Sándor Csabáné Sipos Éva, a DVSC kétszeres EHF Kupa-győztes játékosa. A Lokiban 7 szezon alatt 91 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 94 gólt szerzett. Az egykori kiváló jobbszélső augusztus 13-án lett volna 45 éves. Fotó: dvs...



Berettyóújfalu.
HAON.HU

További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés