Egy munkás halála miatt kell felelniük

Egy munkás halála miatt kell felelniük
© Fotó: police.hu
Berettyóújfalu – A vádirat ismertetésével megkezdődött a Berettyóújfalui Járásbíróságon annak a három férfinak a büntetőpere, akik az ügyészség szerint felelősek egy 2015-ös halálos munkabalesetért.

A hétfői tárgyaláson egyik vádlott sem tett vallomást, nem válaszoltak kérdésekre és nem is észrevételezték az elhangzottakat. Tatár Tímea bírósági sajtószóvivő tájékoztatása szerint ennek hiányában ismertették a vádlottak korábban, a büntetőeljárás nyomozati szakában tett vallomásait. Az ügyben foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés a vád, a három férfi korábbi nyilatkozataiban tagadta a terhükre róttakat.

A vádirat szerint egy fémmegmunkálással foglalkozó társaság a fűtési rendszer kiépítésére kötött szerződést egy másik debreceni céggel. Ez utóbbi alkalmazottai 2015 novemberében úgy kezdték meg a munkát, hogy az üzemben nem állt le a termelés. A fűtési és gázszerelési munkálatokhoz a vállalkozó egy ollós emelőállványt bérelt. Három munkatárs az emelő kosarában, csaknem 10 méter magasságban dolgozott, miközben az üzem egyik dolgozója daruval végzett tehermozgatást. Tette ezt olyan szerencsétlenül, hogy a darun lévő teherrel felborította az emelőállványt. Két férfi a mélybe zuhant, harmadik társuknak sikerült megkapaszkodnia. A baleset 39 éves áldozata a helyszínen életét vesztette.

Az ügyészség vádat emelt a darukezelő, a fűtésszerelők irányításáért felelős férfi (ő is lezuhant, súlyosan megsérült) és egy harmadik dolgozó ellen, aki a munkafolyamatok megtervezéséért, ellenőrzéséért, a berendezések kezeléséért felelt az üzemben.

HBN


Fotó: police.hu
Debrecen - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt folytatott nyomozást. A nyomozás adatai szerint 2015. november 24-én 15 óra 37 perc körül egy debreceni telephelyen 3 férfi személyemelésre alkalmas hidraulikus ...



Berettyóújfalu.
HAON.HU






hirdetés