Az én világbajnokságom: látszik, hogy sokakból hiányzik a motiváció

Akt.:
Trencsényi János
Trencsényi János - © Fotó: Derencsényi István
Berettyóújfalu – Trencsényi János a spanyolokat és a horvátokat várja a világbajnokság döntőjébe.

Eddig nagyon tetszik a világbajnokság, sok izgalmas összecsapást hozott idáig a torna. A spanyoloknak és a portugáloknak szurkolok, de a horvátok is szép focit játszanak, mondhatom, hogy ők nyújtják a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt.”

– Bízom benne, hogy Spanyolország ott lesz a döntőben, mellettük Horvátország is megérdemelné. Modric egyébként is az egyik kedvenc focistám, a Real Madridban is szeretem nézni, most is hozza azt a klasszis formát, ami szezon közben is jellemző rá – fogalmazott Trencsényi János, a magyar férfi futsalválogatott és az MVFC-Berettyóújfalu csapatkapitánya.

Leterheltek

Trenyó elmondta, jó látni, hogy nincsenek akkor különbségek a csapatok között, nem jellemző, hogy egy-egy nagy egyéniség eldönti a mérkőzéseket. A rutinos futsalos arról is megosztotta a véleményét, hogy szerinte a sztárok miért nem tudnak megvillanni.

– Az, hogy valaki a klubjában nagyon jó, az egy dolog, az pedig, hogy a válogatottban miként muzsikál, már más kérdés. A nemzeti együttesben közel sem találkoznak annyit a játékosok, mint klubcsapatukban, nem lehet úgy összeszokni. Az is egyértelmű, hogy a labdarúgók roppant leterheltek év közben, fizikálisan és mentálisan is. Illetve azt érzem még, hogy nincs meg a motiváció mindenkiben. Főként a fiatalok igyekezni megmutatni magukat – nyilatkozta Trencsényi, aki amennyire ideje engedi, nézi az összecsapásokat, a hétfő estét különösen várja, hiszen Portugália és Spanyolország is pályára lép.

SZADÓ


Nyitrai Daniella
Debrecen - Nyitrai Daniella a magyar és az olasz válogatott híján az északiakért szorít. A DVSC sajtómunkatársaként a munkája is a futballhoz – és a Lokihoz – köti, de Nyitrai Daniella nem kötelességből követi a labdarúgást, hanem azért, mert kedveli. – Aki ismer tudja, hogy nagyon szeretem a ...

Dr. Toma Attila
Debrecen, Nyíregyháza - Egy legendás elődöntő óta a táblabírónak minden vébé meccs „kötelező program”. Selejtezőtől a döntőig – vágta rá nevetve dr. Toma Attila arra a kérdésre, mennyire követi nyomon a foci-vb eseményeit. A Debreceni Ítélőtábla büntető bíróját, a Nyíregyházi Törvényszék volt szó...



Berettyóújfalu.
HAON.HU






hirdetés