Benkő: még az idén több szerződést kötnek a honvédség fejlesztése keretében

Budapest – Még az idén több szerződést kötnek a Magyar Honvédség fejlesztése keretében – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Benkő Tibor közölte, hogy novemberben további terepjárók érkeznek, továbbá már az idén néhány ezer új, Magyarországon előállított, összeszerelt kézi fegyvert tudnak a katonák kezébe adni. Céljuk az, hogy ne csak katonákat, hanem rendőröket is Magyarországon gyártott fegyverekkel szereljenek fel.

A miniszter kitért arra is, egyre több fiatal érdeklődik a katonai pálya iránt, különösen az önkéntes tartalékos rendszerben figyelhető meg, hogy egyre fiatalabbak a belépők.

Az Országgyűlés keddi döntése értelmében az eddigi 29 700-ról 37 650-re növelték a Magyar Honvédség szervezeteinél rendszeresíthető beosztások felső határát.

Benkő Tibor azt mondta: az elindított Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program nemcsak a technikai eszközök fejlesztésével, bővítésével, hanem a személyi állomány növelésével, annak anyagi fedezetével is számol.

– MTI –