Bemutatjuk a rétek ékkövét, a misztikus ájtatos manót

Akt.:
Az imádkozó sáska
Az imádkozó sáska - © Fotó: Terepszemle Stúdió
Debrecen – A Terepszemle Stúdió most közelebb hozza a Távol-Keleten harciassággal társított rovart.

Réteken, száraz gyepeken kívül a virágos sziklakerteknek is gyakori lakója az imádkozó sáska, vagy ájtatos manó, ami nevével ellentétben nem a sáskák, hanem a csótányok rokona. A fogólábúak rendjébe tartozó rovar melegkedvelő, rokonai a trópusi, mediterrán és mérsékelt égövi területeken élnek leginkább, de hazánkban mindössze ez az egy faja él a nemzetségnek.

Könnyen felismerhető

Kicsi, háromszög alakú fejéről, megnyúlt tor részéről és fogólábbá alakult első pár lábáról könnyen felismerhető. Kitűnő mimikrivel rendelkezik. Színe a sárgástól a barnásig terjed, gyakoribb a zöldes árnyalat, amivel szinte teljesen beleolvad környezetébe. Egyetlen olyan rovarfajunk, ami képes 180 fokkal elfordítani a fejét. Emiatt lehetséges az is, hogy a párzás során a 6–7 cm-es nőstények leharaphatják a kisebb termetű, 4–5 centi hosszú hímek fejét.

Védett állat

A kis manók a nőstények által lerakott szivacsszerű, később megszilárduló kokonban telelnek át és június-július táján kelnek ki. Ragadozók, a kicsik eleinte tetveket, kisebb rovarokat zsákmányolnak, majd mire több vedlés során elérik kifejlett méretüket, nagyobb prédákat, lepkéket, szöcskéket, sáskákat ejtenek el. A „táltos manót” jellegzetes alakja miatt a legtöbb kultúrában vagy nagyon emberinek, vagy misztikus tulajdonságokkal bírónak tartják. Míg Közel-Keleten az áhítat, Távol-Keleten a harciasság társul hozzá. Nálunk védett, eszmei értéke 5000 forint. Ha nem használunk kertünkben permetszereket, és hagyunk egyenetlen gyepfelületeket, vadvirágokat is a pázsiton, segíthetjük a faj fennmaradását.

HBN–Veres Hajnalka








hirdetés