Bemutatjuk a Loki Szépét

Akt.:
Bemutatjuk a Loki Szépét
© Fotó: dvsc.hu
Debrecen – A DVSC játékosai döntöttek arról, ki a legszebb Loki-szurkoló.

Csütörtök este eldőlt, hogy a Loki Szépe döntőjébe jutott tíz lány közül ki nyerte el a legszebb Loki-szurkoló címet – olvasható a labdarúgócsapat hivatalos honlapján.

A győztes a 21 esztendős Szűcs Lilla Réka lett, ő kapta a legmagasabb pontszámot a zsűritől, amelyet a DVSC másodedzője, Bücs Zsolt, csapatkapitánya, Tőzsér Dániel, kapusa, Nagy Sándor, védői, Szatmári Csaba, Ferenczi János és Kinyik Ákos, szélsője, Sós Bence, valamint a Loki Szépe tavalyi győztese, Dudás Regina alkotott.

A Redben rendezett döntőben a hölgyek két körben mutatták meg bájaikat, először utcai, majd estélyi ruhában álltak a zsűri elé. A döntőbizottság a látvány mellett a lányok kisugárzását is pontozta. Az est házigazdája, a DVSC marketingvezetője, Jeney Domokos egy-egy Lokival kapcsolatos kérdést is feltett a versenyzőknek.

A legmagasabb pontszámot Szűcs Lilla Réka kapta, aki a Loki Szépe cím mellé egy egyéves DVSC VIP-bérletet, egy egyéves Corpus Fitness bérletet, egy portfólió fotózást, valamint egy kétszemélyes hajdúszoboszlói wellness hétvégét is nyert.

A második helyezett Szabados Lilla, míg a harmadik Csősz Bernadett lett. A verseny különdíját Czibere Dzsenifer nyerte, aki közel 1300 lájkkal végzett az első helyen a hivatalos Facebook-oldalunkon rendezett szavazáson.

Továbbá a döntőbe jutott tíz lányt meghívtuk a DVSC soron következő hazai, november 18-án, 19.30 órától rendezendő DVSC-Videoton bajnoki találkozóra, amely előtt hivatalosan is megkoronázzuk a dobogós hölgyeket.

– DVSC –








hirdetés