Belső sugallat

Egy számomra már csak rossz mesének tűnő kort idéz a besúgás szó. (Sokan persze ideges rándulással a szájuk szélén, félmosolyra feszített ajkaik között préselik ki ma is lemondón: hidd csak, hogy az már a múlté.) Horváth Borbála írása.

Az Önértékelést Támogató Munkacsoport – akármilyen kellemes neve is van – ezt a eszmét juttatja eszembe. Értem és megértem a jó szándékot, miszerint a mindennapi tevékenységét legközelebbről ismerő kolléga tud valóban hiteles információt adni egy-egy pedagógusról, de mégis… Emberek vagyunk, s ebbéli tulajdonságunkból fakadóan esendőek, szubjektívek, olykor indulatból ítélkezők, máskor szeretetből megengedők. Felsajdul bennem, mit tennék ilyen helyzetben: a megfutamodásra ízlelgetem a gyávaság, az őszintétlenség szavakat, és finomítom őket az érzékenység fogalmára, majd eljutok addig, hogy ugyan ki vagyok én egy szakmai vélemény megfogalmazásához olyan kollégámról, aki kétszer annyi ideje van a pályán, mint én. Nem kötelező a munkacsoporti tagság, de ezzel vállalja a pedagógus, hogy épp olyanok formálnak róla képet, akiknek ítéletét nem tartja mérvadónak. Sajnos – mindig felbukkan egy eset, ami jelzi – néhol szükséges, de csaknem lehetetlen feladat külső eszközökkel leképezni a belső igényt, a legfőbb kontrollt, a lelkiismeretet.

– Horváth Borbála –








hirdetés