Belgiumi merényletek – Abdeslam mihamarabb Franciaországba szeretne kerülni

Brüsszel – Korábbi kijelentéseivel ellentétben mihamarabb Franciaországba szeretne kerülni és együttműködni a francia hatóságokkal a novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője, Salah Abdeslam – közölte a sajtóval Cedric Moisse, a gyanúsított egyik ügyvédje egy bírósági meghallgatást követően csütörtökön Brüsszelben.

Az ügyvéd közlése szerint a 26 éves, francia állampolgárságú Abdeslam a lehető leghamarabb francia bíróság elé kíván állni, hogy az ottani hatóságokkal együttműködve “magyarázatot adjon” a november 13-án elkövetett merényletsorozatban játszott szerepére.

Az ügyvéd hozzátette: Abdeslam kiadatásáról csütörtökön vagy pénteken dönthet a belga bíróság.

Eric Van Der Sypt, a szövetségi ügyészség szóvivője megerősítette: Abdeslam kiadatásáról legkésőbb pénteken döntenie kell a bíróságnak, ugyanis lejár az elfogását követően rendelkezésre álló tizenöt napos határidő.

Hozzátette: a főügyészség nem ellenzi a kiadatást, amelyet a francia hatóságok a gyanúsított elfogását követően kérelmeztek.

Cedric Moisse elmondta: a meghallgatáson maga a gyanúsított nem vett részt, Abdeslamot csütörtök délután hallgatja ki az ügyészség a nyugat-belgiumi Brugge börtönében – tette hozzá.

Abdeslamot és egyik bűntársát, a szíriai és belga hamis papírokat és Mounir Ahmed Alaaj, valamint Amine Choukri neveket használó férfit március 18-án a brüsszeli Molenbeek negyedben fogták el, mindössze néhány száz méterre Abdeslam szülei házától. Abdeslamot, akit a hatóságok lábon lőttek az akció során, egy szigorúan őrzött börtönbe szállították Bruggében.

– MTI –








hirdetés