Belgium százhatvan feltételezett terroristát keres nemzetközi elfogatóparanccsal

Brüsszel – Százhatvan feltételezett terrorista ellen van érvényben jelenleg Belgiumban kiadott nemzetközi elfogatóparancs – írta hétfőn a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap.

Az újság Eric Van Der Syptnek, a belga szövetségi ügyészség szóvivőjének tájékoztatására hivatkozott.

A tisztségviselő arról számolt be, hogy az utóbbi években jelentősen megnőtt a belga hatóságok által kiadott nemzetközi elfogatóparancsok száma.

A nemzetközi elfogatóparancs a külföldre menekült vagy ott élő gyanúsítottak őrizetbe vételét és kiadatását hivatott megkönnyíteni.

Nemrégiben azt közölte a belga belügyminisztérium, hogy 837 olyan lakost azonosítottak az országban, aki szélsőséges tevékenységben vesz vagy vett részt, illetve “potenciális terroristajelölt”, és ez a szám a lakosságszámhoz viszonyítva több, mint bármely más európai országban.

A tárca adatai szerint 272 belgiumi lakóhellyel rendelkező ember harcol éppen valamely lázadószervezetben Szíriában vagy Irakban, körülbelül 80 meghalt ezekben az országokban, 134 pedig az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetben fogott fegyvert, de már visszatért Belgiumba. Ezenkívül van még 352 “potenciális terroristajelölt” Belgiumban a tájékoztatás szerint.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés