Helyi közélet

2014.01.15. 11:24

Megkezdőtt a volt rektor elleni büntetőper Debrecenben

Debrecen - A vádirat ismertetésével szerdán megkezdődött a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola korábbi intézetvezetőjének, megbízott rektorának büntetőpere a Debreceni Járásbíróságon.

Debrecen - A vádirat ismertetésével szerdán megkezdődött a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola korábbi intézetvezetőjének, megbízott rektorának büntetőpere a Debreceni Járásbíróságon.

Dr. V. Zoltán ellen nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. A vád lényege az, hogy bár a főiskola a sokfelé foglalkoztatott társadalomkutatóval, dr. V. Tiborral kötött szerződést oktatói tevékenységre, az órákat a gyakorlatban V. Zoltán tartotta meg és a vizsgáztatást is ő végezte – mindezt az akkori rektor tudta és beleegyezése nélkül.

A tanintézmény 2007. és 2010. között összesen 1,3 millió forintot fizetett ki ezért – áll a vádiratban –, a pénzt V. Zoltán, illetve az általa megbízott személy vette fel a pénztárból.

A két vádlott terhére róják azt is, hogy V. Zoltán már megbízott rektorként tanácsadói szerződést kötött V. Tiborral, ám az egymillió forintot meghaladó kifizetések mögött – az ügyészség szerint – nem állt valós tanácsadói tevékenység.

V. Zoltán és V. Tibor a szerdai tárgyaláson nem kívánt vallomást tenni és kérdésekre sem válaszoltak. Ugyanakkor dr. Lippai Mónika bíró ismertette korábban tanúként, majd gyanúsítottként tett vallomásaikat. Ezek során a vádlottak visszautasították, hogy bűncselekményeket követtek volna el.

Mint mondták, igaz, hogy V. Zoltán tartotta meg az órákat, de szívességi alapon tette, szigorúan a másodrendű vádlott iránymutatásai, jegyzetei alapján. Azzal sem értettek egyet, hogy V. Tibor nem végzett tanácsadást az akkor már rektorként dolgozó V. Zoltánnak.

A tárgyalásról a naplo.hu weboldalon később bővebben olvashatnak.

HBN–RaL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában