Sport

2013.05.06. 14:36

Szécsi még sosem kapott hét gólt

Debrecen, Balmazújváros - A kis Loki nagy verésbe szaladt bele hazai pályán a Szolnok ellen.

Debrecen, Balmazújváros - A kis Loki nagy verésbe szaladt bele hazai pályán a Szolnok ellen.Mindkét megyei csapatunk vendéglátóként lépett pályára a hétvégén az NB II-ben, de csupán egy ponttal gazdagodtak az együttesek. A Balmazújváros 1–1-re végzett a Békéscsabával, míg a DVSC-DEAC 7–2-re kikapott a Szolnoktól.

Sokkoló gólok

– Szó se róla, sokkoló volt megélni a találkozót a kapuban – idézte fel a meccset a debreceni hálóőr, Szécsi Gergő. – Jómagam még sosem kaptam hét gólt egy meccsen, nem csoda, ha egész este csak bénultan néztem magam elé a mérkőzést követően. Pedig az első félidőben semmi sem utalt arra, hogy ekkora verést kaphatunk, ugyan a szünetben 2–1-re vezetett az ellenfél, a gólokon túl egyetlen védeni valóm akadt, inkább nekünk volt több helyzetünk. A fordulás után azonban olyan elemi hibákat vétettünk védekezésben, amilyeneket nem volna szabad. Leginkább a rutintalanság számlájára írnám a vereséget, nagyon sok fiatallal álltunk fel, a hátsó alakzatból hiányzott Ludánszki és Engel is, az összeszokatlanság végül súlyos zakóhoz vezetett – mondta a huszonnégy esztendős kapus.

Sokat nem lehet rágódni a szolnokiaktól kapott hét gólon, mert a hétvégén keleti rangadó vár a kis Lokira.

– Bízom benne, hogy Nyíregyházán javítani tudunk, bár nem lesz könnyű dolgunk a Szpari ellen. Szerencsére nincs mostanság csúcsformában az ellenfél sem, kiváló alkalom lenne ezen a presztízsmeccsen feledtetnünk a legutóbbi kisiklást. Remélem, a 2–7 olyan dacossá tesz bennünket, hogy igenis meg fogjuk mutatni a nyíregyháziak ellen: több van ebben a csapatban! – fogalmazott Szécsi Gergő.

HBN-TN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!