Bejött a mágia: két bajnoki pont a DEAC-nak!

Bejött a mágia: két bajnoki pont a DEAC-nak!
© Fotó: deacfloorball.hu
Debrecen, Törökbálint – Fontos mérkőzés várt a DEAC floorballosaira vasárnap este Törökbálinton: egy esetleges debreceni győzelemmel életben tarthatták dobogós reményeiket a debreceni labdakergetők, ám ehhez az éppen második helyen álló Phoenix Wizards ellen kellett varázsolni.

A találkozónak vegyes előjelekkel vágott neki a debreceni gárda: az eddigiekben eléggé kétarcú gárda képét mutatta az egyetemista garnitúra. Ráadásul számos hiányzó volt, így Duró Norbert edzőnek is ütőt kellett ragadnia, hogy két sorral tudjon játszani a DEAC. Ez a húzás végül beigazolódott: a debreceni csapat többek között a játékos-edző kiemelkedő játékának köszönhetően elhozta mindkét bajnoki pontot Törökbálintról.

Pedig a találkozó nem indult könnyen: a vezetést a hazaiak szerezték meg Vonderviszt Fülöp révén. A debreceniek az első harmadban csak kapuvasig jutottak, de a hazaiaknak is csak ezt az egy gólt sikerült szerezniük, köszönhetően dr. Héjja Gábor nagy védéseinek is. A második etapban már kétgólosra hízott a hazaiak előnye, ám a DEAC megrázta magát: előbb Lánczi András megpattanó lövése jutott a gólvonalon túlra, majd Duró Norbert egalizált. A hazaiaknak is jutott egy megpattanó gól: Lendvai Gábor lövése újra a varázslókat juttat előnyhöz. A második harmad mégis döntetlen eredménnyel zárult: az utolsó percben Duró Norbert akkora gólt lőtt, hogy arra nehéz szavakat is találni.

A további izgalmakat az utolsó húsz perc hozta: a debreceniek szerezték meg a lélektanilag is fontos előnyt a mesterhármasig jutó Duró Norbertnek köszönhetően. A Phoenix Szentkúti Frigyes találatával újra döntetlenre módosította az állást, ám ekkor újabb debreceni játékos került reflektorfénybe: Pál Lóránt révén újra a debreceniek vezettek (4:5). A hazaiak mozgósítottak minden tőlük telhetőt a pontszerzésért és egy lepattanó labdát Vonderviszt Fülöp értékesítette. Ám az igazi dráma ekkor következett: mindösszesen hat másodperc kellett Pál Lórántnak ahhoz, hogy a kaput megkerülve, a labdát magának felpörgetve szerezzen egy nagyon látványos és végül győzelmet érő gólt (5:6)! A továbbiakban is voltak helyzetek, a hazaiak a kapusukat is lehozták, ám a debreceniek az időt okosan lepörgetve rendkívül fontos két bajnoki pontot szereztek!

Dr. Héjja a Gábor, a DEAC kapusa, a mezőny egyik legjobbja: „Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernünk ezt a mérkőzést. Nem a legjobb előjelekkel tudtunk nekivágni a törökbálinti útnak, különböző okok miatt nem tudtunk kellő létszámmal nekivágni az útnak, de szerencsére erre a helyzetre tekintettel Durci ismét ütőt ragadott, és rengeteget segített a csapatnak. Összességében egy remek mérkőzést játszottunk egy remek ellenféllel szemben, nagyon fordulatos és izgalmas találkozó volt, és szerencsére ez alkalommal a mi oldalunkra billent a mérleg nyelve.

Úgy gondolom részünkről a kulcs az volt, hogy a korábbiakkal ellentétben hellyel-közel sikerült azt a fegyelmezett csapatjátékot nyújtanunk, amiről minden edzésünkön beszélünk, illetve nagyon jó volt azt is látni, hogy a csapat minden tagja egy emberként harcol a sikerért. Az előzetesen kitűzött céljaink eléréséhez létfontosságú két pontot szereztünk, nagyon bízom benne, hogy a mai meccsen mutatott játékot, elszántságot, akaratot a hátralévő két meccsünkön is „megtartjuk” és sikerülne további pontokat gyűjtenünk hazai pályán.”

Phoenix Wizards – Debreceni EAC 5:6 (1:0, 2:3, 2:3)

Vezette: Holóssy Richárd, Zelei Kristóf

DEAC pontszerzők: Duró Norbert (3+1), Pál Lóránt (2+1), Lánczi András (1+0), Burai Péter (0+1)

– deacfloorball.hu –



Sporthírek






hirdetés