Behavazott úton hozták haza a két győzelmet

Behavazott úton hozták haza a két győzelmet
Két remek sikerrel tért haza hétfőn hajnalban a meglehetősen hányattatott bajai túráról Ráthonyi Tamás és Kovács Balázs edzők két csapata.

Nem játszottunk jól, de ami kellett a sikerhez, mindkét alkalommal megvolt a srácokban, s ez dicséretes. Főleg úgy, hogy a Baja a nagyokat októberben itt nálunk, Debrecenben verte meg az NB I B-s bajnokság harmadik fordulójában. Csak miheztartás végett, a forduló előtt a 4. helyen állt most legyőzött ellenfelünk a bajnokságban, a DEKE II ugyanakkor a 8. pozícióból várta a meccset. Az U20-B-sek is szenvedtek egy sort, de hozták magukat és továbbra is a 2. helyen állnak (a Baja U20 egyébként 3. volt a forduló előtt).

Ráthonyi Tamás: Az első meccs volt a nagyoké. Ezen végig irányítottuk az első félidőt, ám már ekkor sok eladott labdánk volt. Ezután a Baja a harmadik negyedben nagyon sokat rakott a két együttes közé, így 8-10 pontos hazai előny alakult ki. A záró negyedben azért össze tudtuk szedni magunkat, és végül Kaluha Csabi 5 másodperccel a vége előtt a két büntetőjéből az elsőt bedobta, a második kimaradt, abból még próbálkozott a Baja, de maradt az egy ide. Összességében amúgy Csabi és a két másik T-licenszes nem volt valami friss, de az egész csapat nem játszott kiválóan. Hogy mégis nyerni tudtunk egy ilyen erősségű együttes otthonában? Érdekes, mert majdnem minden mutatóban egy kicsivel jobbak voltak a hazaiak, de mi mezőnyből egyértelműen pontosabban dobtunk. Ez lehetett a különbség a javunkra, bár egypontos siker esetén nem nagyon érdemes a számokban keresni a győzelem okát. Ami nekünk jól jött, hogy a legjobb centerük nem játszhatott, ez hozzátartozik az igazsághoz. Ettől függetlenül nagy sikernek könyvelem el amit tettünk. Az U20-B-s meccsen szinte lemásolták a fiúk az előzőeket. vagyis már az első félidőben el lehetett volna dönteni a bajnokit a javunkra, ám ez itt is későbbre maradt. A lefújás előtt Pék Dávid még dobott egy több mint félpályás kosarat is, feltéve a pontot az i-re.

Ráthonyi Tamás az utazásról is beszélt, odafele volt viszontagságosabb az útjuk, szerinte ez is közrejátszott abban, hogy tompán kosaraztak. Hazafelé már tisztábbak voltak az utak, ám ekkor meg egy kamionos mentésbe szaladtak bele és emiatt várakoztak. Hajnalban csak megérkeztek azért Debrecenbe.

Vasárnap, vagyis február 7-én érdekes párharc lesz! Debrecenbe jön az Eger. Az U20 B-sek 15.30-tól, a nagyok 18 órától lépnek pályára az Oláh Gábor utcában. Nagy rangadóra van kilátás, érdemes lesz rá kijönni!

Itt érdemes még megjegyezni, hogy a december közepén esedékes DEKE II – Kecskemét II bajnokit, amelyet akkor a vendégek az időjárási nehézségekre hivatkozva lemondtak, és eddig úgy tudtuk, hogy a mieink kapják meg győzelemként, mivel túl későn szóltak, mégis újra (illetve le) kell játszani. Az időpontról még nincs információnk.

deke.hu



További hírek a haon-sportoldal kategóriából

Sporthírek






hirdetés