Befogadták, majd futtatni kezdték a fiatal lányt Ózdon

Akt.:
Illusztráció - Befogadták, majd futtatni kezdték a fiatal lányt Ózdon
Illusztráció - Befogadták, majd futtatni kezdték a fiatal lányt Ózdon
Miskolc, Ózd – Előzetes letartóztatásba került a két gyanúsított, akik egy 15 éves lányt kényszerítettek prostitúcióra.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a két gyanúsítottnak, akikkel szemben kerítés bűntette és gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt indult eljárás.

A gyanúsítás szerint a két gyanúsított két másik társával együtt 2017 augusztusában lakhatás és élelmezés fejében befogadta azt a 15 éves sértettet, aki otthonról megszökött. A gyanúsítottak megszervezték, hogy a fiatal lány Ózdon, és környékén több személlyel pénzért 2017. augusztustól októberig szexuális cselekményeket végezzen. Az ily módon megkeresett bevételt elvették a sértettől, és felélték.

A bíróság a bűncselekmény elkövetésének gyanúját megalapozottnak találta, döntését a gyanúsításban szereplő kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmények miatti büntetésben rejlő szökés, elrejtőzés veszélyére alapította. Amennyiben a bíróság megállapítja a gyanúsítottak bűnösségét, a fenti bűncselekmények miatt akár 7 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetők. Ezen túl a bíróság álláspontja szerint fennáll annak a veszélye, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a tanúkat vallomásuk megtételében befolyásolnák, megfélemlítenék. A gyanúsítottak rendszeres jövedelemmel nem rendelkeznek, a cselekményeket megélhetésük biztosítása érdekében követték el, így feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén újabb bűncselekményt követnének el. A végzés jogerőre emelkedett.

ÉM


Prostituált lányok. Mi lesz velük? Merre visz az útjuk? - Illusztráció
Miskolc - A szétzilált családokban nem ritka, hogy a gyerek prostituálttá válik. A nagymama egészen egyszerűen nem tudott ételt venni, ezért elvitte a kislányt egy férfihoz… – mondta a szakértő. Hány gyermekkel történik meg évente, hogy prostitúcióra kényszerítik? A napokban osztottuk meg olvasói...

A kocsisoron - illusztráció
Borsod-Abaúj-Zemplén - Általában az intézetből szökött lányok lesznek a prostitúció áldozatai, de nem csak ők. Ez a társadalom iszonyú sötét oldala – mondja a lapunknak nyilatkozó asszony. Egy megyénkbeli, középkorú hölgy régóta kapcsolatban áll szegény sorsú emberekkel, családokkal. Egy alapítvá...

Illusztráció - kisalfold.hu
Miskolc - Előzetesbe tették a férfit, aki akár tizenöt évet is kaphat. A Miskolci Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását egy miskolci férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy hónapokon át kihasznált egy prostitúciót folytató kiskorút. A férfi 2016 nyarán került kapcsolatba a lánnya...

Kiskorú „gyivis” lányokat futtattak - illusztráció
Miskolc - Amikor sikerült megszökniük, ketten visszamentek a gyermekvédelmi otthonba. Hétfőn folytatja a bizonyítási eljárást a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a büntetőperében, aki ellen – hivatalos terminológiával élve – „prostitúciót folytató személlyel való kitartással elkövetett gyerm...