Befejeződött az egykori lőtér rehabilitációja a Hortobágyon

Akt.:
Befejeződött az egykori lőtér rehabilitációja a Hortobágyon
© Illusztráció: Kovács Péter
Hortobágy – Befejeződött az egykori lőtér rehabilitációja a Hortobágyon, a legeltetésre alkalmassá tett területet a gazdák hamarosan igénybe vehetik.

Nagy István agrárminiszter a helyszínen csütörtökön tartott projektzárón elmondta: a kormány európai uniós és hazai forrásból, mintegy három milliárd forintot biztosított arra, hogy a természetes környezetet helyreállítsák eredeti formájába.

Az agrártárca vezetője hangoztatta: a 4400 hektár terület helyreállítása természetvédelmi területté három tárca – az Agrárminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium – együttműködésével valósult meg.

Nagy István úgy fogalmazott: eleink kizsákmányolták a természeti környezetet, ám mi már nem bújhatunk ki a felelősség alól.

A Hortobágy Nemzeti Park tájrehabilitációs tevékenységét méltatva a miniszter jelezte, hogy még 8 hasonló projekt vár megvalósításra hétmilliárd forint értékben. Hozzátette, országosan mintegy 38 milliárd forintból 100 ezer hektáron fog helyreállni a természetvédelmi terület.

Kapocsi István, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatóhelyettese elmondta, az egykori bombázólőtér rehabilitációja 2010-ben indult, a program két szakaszban valósult meg Nádudvar, Nagyiván, Kunmadaras és Karcag területén. Tájékoztatása szerint a több mint 4000 hektárnyi területet másfél méter mélységig kellett átvizsgálni tűzszerészeti szempontból, ennek során 40 720 darab robbanószerkezetet, illetve robbanótest-maradványt találtak, és 5000 bombatölcsért kellett betemetniük.

– MTI –