Befejezhetik a Városligeti Műjégpálya rekonstrukcióját

Budapest, 2012. július 13., péntek (MTI) – Kiírta a Városligeti Műjégpálya rekonstrukciójának befejező építési munkálataira vonatkozó pályázatot a fővárosi önkormányzat, a felhívás pénteken jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.  

A műjégpálya pályájának és épületegyüttesének felújítása 2009-ben kezdődött, és 4,7 milliárd forintba került, ennek kétharmada uniós támogatás. Az eredeti átadás tavaly augusztus végén lett volna, de a rekonstrukció tervezésekor figyelmen kívül hagyták az épület műemléki jellegét és az ebből adódó szakhatósági követelményeket, így a határidő pótlólag elrendelt munkálatok miatt kitolódott.

A városligeti komplexum kivitelezési munkálatai nagyrészt tavaly novemberben elkészültek, csak az utólagos javítások és a végső takarítás volt hátra. Idén januárban azonban a főváros azonnali hatállyal felmondta az építési szerződést a Hérosz Építőipari Zrt.-vel, s a dokumentumban rögzítették, hogy a főváros felhívásai ellenére a vállalkozó nem teljesített szerződésszerűen.

A létesítményt tavaly december 13-án két hétre ideiglenesen megnyitották; január 6. és 8. között ott tartották a gyorskorcsolya Európa-bajnokságot, majd egy rövid időre ismét látogathatta a nagyközönség.

A pénteken közzétett hirdetmény szerint a rekonstrukció értéke 117 millió forint, az elvégzendő munkálatok között szerepel egyebek mellett belsőépítészeti, épületgépészeti és erősáramú szerelési feladat is.

 

 

bzsm \ bti \ blz

 

MTI

Címkék: