Becsület, erény, kitartás a katonák jelmondata

Becsület, erény, kitartás a katonák jelmondata
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A katonáknak azért imádkoztak, hogy a szolgálatban és a magánéletben is a jelmondatuk szerint éljenek.

Hálaadó ünnepséget tartott a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj pénteken délelőtt a helyőrségi templomként is ismert Borbíró téri Megtestesülés-templomban. A felderítők védőszentjük, Szent Márton segítségét, közbenjárását kérték életükre és szolgálatukra. Az ünnepségen Szentesi Csaba görögkatolikus tábori lelkész felelevenítette Szent Márton életének fontos állomásait, majd Isten gazdag áldását kérte a katonákra és hozzátartozóikra. A lelkész kifejtette: – A katonáknak is Szent Márton életpéldáját kell követniük az önzetlenség, az egyszerűség és a kitartás jegyében, hogy ők is kiváló szakemberekké váljanak. – A szentté avatott, mindig a békére törekvő püspök halálának napjáról, november 11-éről a hatodik századtól fogva emlékeznek meg a keresztények, ezért nekünk is égő fáklyaként kell rá tekintenünk – mondta a lelkész.

PB091285Fotó: Molnár Péter

A Szent Márton halálára emlékező ünnepségen Sajtos Szilárd őrnagy, református tábori lelkész is beszédet mondott. Úgy fogalmazott: – A 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj Szentírásból ismert jelmondata, a „Becsület, erény, kitartás!” a szolgálatban, a családban, itthon és sok ezer kilométerre innen is követendő példa, hiszen a katonák arra vállalkoztak, hogy hivatásukat legjobb tudásuk szerint végzik. A tábori lelkészek szavait a Debreceni Helyőrségi Zenekar előadása zárta.

SzD