2012.07.25 07:29; Frissítve: 2012.07.25 10:05


Bebizonyították, hogy jobbak

Bebizonyították, hogy jobbak
Nyíregyháza – A nyíregyházi “albérletében” kényszerült a DVSC együttese ledolgozni a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének odavágóján összeszedett hátrányát, mint emlékezhetünk rá, a hajdúságiak az albán bajnok Skenderbeu otthonában szenvedtek 1-0-ás vereséget a múlt héten.

 (3 hozzászólások)

alt hiba beküldése

A két évvel ezelőtt, a Liteksz Loveccsel megvívott Európa Liga-selejtezőhöz hasonlóan most is a Spartacus-stadionban kellett otthon éreznie magát a Lokinak, a nyírségi arénát erre a derbire több mint hatmillió forintból csinosították ki.

Hogy mindjárt párhuzamot vonjunk: Kondás Elemér vezetőedző pedig a Korcében betliző csapatát igyekezett jobb állapotba hozni a visszavágóra, ez pedig személyi változásokkal is járt. A jobbhátvéd posztján Nagy Zoltán-Nikolov cserét eszközölt a tar mester, de bekerült a kezdőbe Luis Ramos is, aki a másik védekező középpályás a keretben Varga mellett, miatta Kulcsár maradt ki, míg Rezes helyett Yannick lehetett ott a kezdő sípszónál.

Az albánokat trenírozó cseh Stanislav Levy nem változtatott az egy héttel ezelőtti összeállításon, ugyanazt a tizenegyet, de nem feltétlenül ugyanazzal a taktikával küldte harcba, mint amelyik legyőzte a DVSC-t.

Egyébként a városban béke honolt a találkozó előtt, információink szerint az ősi Debrecen-Nyíregyháza ellentét szerencsére nem nyilvánult meg utcai harcban.

Huszáros Loki-rohamok

Pokoli iramot diktált a Debrecen az elején, látható volt, hogy nem csupán ígérték a magyarok a kellő hozzáállást, de igyekeztek azt meg is valósítani. Az első percben Varga fejelhetett volna gólt, de Shehi bravúrral védett, pár perc múlva pedig Adamo Coulibaly lőtt gólt, sajnos, lesről. Három perc múlva azonban a francia csatár talpra ugrasztotta a stadion népét: Szakály balról leadott lövését pontosan Coulibaly elé tenyerelte a kapus, a támadó pedig 4 méterről nem hibázott! Máris 1-1 volt összesítésben az állás. A félidő derekán újra a Loki gólkirálya veszélyeztetett, de centikkel mellé fejelt, ezután Bódi vette le a labdát a tizenegyesponton, de lelopta a lábáról a játékszert az albán hálóőr. Támadott a DVSC, de közben arra is figyelnie kellett a hazaiaknak, hogy a roppant gyors albánok nehogy betaláljanak egy kontrából. A szünet előtt még akadtak lehetőségei a debrecenieknek, de ezek kimaradtak, így a pihenőre maradt az egygólos vezetés.

Sima lett a vége

Egy veszélyes Szakály-fejessel indult a második játékrész, azaz a csapatok ott folytatták, ahol abbahagyták. Nyomott a Lokomotív, ami az 58. percben újabb gólban is megmutatkozott. Bódi adott a jobb szélről a másik oldalra Szakályhoz, aki visszafejelte a labdát, pontosan Coulibaly elé, aki elől még mentettek, de az érkező Varga a kapu közepébe lőtt. Továbbjutásra állt a Loki!

A folytatásban följebb tolta állásait a Skenderbeu, a Debrecen pedig most már a biztonságra is fokozottabban figyelt. Mindkét gárda alaposan kihajtotta magát, a küzdelem sok erőt kivett a labdarúgókból, de a hazaiak bírták jobban a végét is. Olyannyira, hogy Coulibaly egy zseniális támadás végén belőtte a harmadikat is, minden kétséget eloszlatva, melyik a jobb csapat.

A DVSC 3-1-es összesítéssel jutott a következő körbe, ahol a BATE-Vardar párharc győztesével játszik. HBN-TN

Mesterszemmel

Kondás Elemér: A labdarúgók úgy álltak hozzá a mecshez, ahogyan megszokhattuk tőlük. Kemény meccsen vagyunk túl, de a srácok kúsztak-másztak és sok helyzetet kialakítottak, nagyon örülök a továbbjutásnak!

Stanislav Levy: Nehéz meccsre számítottunk, de igyekeztünk jól felkészülni rá. Megállapíthattuk, hogy a Loki erősebb nálunk, mi nem tudtunk gólt szerezni, most ennyire telt tőlünk, gratulálok a hazai együttesnek!

 

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 3

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

HTML version of comments

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2