2012.02.7 14:31; Frissítve: 2012.02.7 14:35


Baukó Éva: ezt még megbánja az RTL!

Baukó Éva: ezt még megbánja az RTL!
A VV 4 törtető lánya felháborodott, mert az ígéretek ellenére nem hívták meg az új széria hajrájában a villába. A szerkesztők azt mondják: a felelőtlen, legutóbbi tévés szereplésén ittasan fellépő lány akkora kockázatot jelent, amit nem vállalhatnak.

 

– Már ősszel szóltak, hogy én leszek az egyik beköltöző, három hete pedig felhívott egy szerkesztő, hogy hamarosan költöznöm kell. Úgy tudom, amiatt nem mehettem most, mert a BeleValóban – szerkesztői utasítás ellenére – beszéltem Vera nővérének a pornós sztoriról – magyarázta bosszúsan Éva.

 

– Egész héten vártam, hogy hívjanak, aztán csütörtökön megtudtam, hogy nem mehetek. Sírógörcsöt kaptam, alig tudtam abbahagyni. Minden vágyam az volt, hogy visszaköltözhessek. Erre beküldenek helyettem egy Tordas Ildit… Még csak esélyt sem kaptam. Hát nem fogom tovább tartani a számat, elegem van! Úgy érzem, mintha üldöznének, pedig én szállítottam a nézettséget a ValóVilágnak – tette hozzá a valósághős.

 

A jelek szerint Éva úgy döntött, kenyértörésre viszi a dolgot, és a saját lábára áll. – Azt hiszik, hogy megbízhatatlan alkoholista vagyok, amiből elegem van. Az RTL Klubtól már nem várok semmit. Még megbánják, hogy mellőznek! Elkezdtem egy ­újságíró­iskolát, mert riporter akarok lenni, és ezt elérem a csatorna nélkül is – állt a sarkára a botrányhős.

 

A cikk folytatása a borsonline.hu oldalon >>>

Cimkék: ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
Miley Cyrus elfelejtett ruhát felvenni
Miley Cyrus rövidre vágott hajjal, eddigi önmagánál 10 évvel idősebben és legalább ennyi ruhadarabbal [...] tovább »
Adele és a LMFAO vitte a prímet az idei Billboard Music Awards-on
London, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Tizenkét trófeát zsebelt be tizennyolc jelölésből Adele brit énekesnő [...] tovább »
Cannes – Vészhelyzet a szakadó eső miatt
Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Cannes, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A folyamatosan szakadó eső [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Első elődöntő a Compact Discóval kedden
Gulyás István, az MTI különtudósítója jelenti: Baku, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az Eurovíziós [...] tovább »
Rémesen rossz rémfilm 3D-ben
Az évszakhoz képest szokatlanul esős és szeles idő nemigen kedvez sem a szabadtéri fotózásoknak, sem a vörös [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés