Helyi közélet

2014.03.20. 18:17

Lehetséges azonos tényállás és eltérő ítélet

Debrecen - Jogászhallgatókkal találkozott a Kúria elnöke.

Debrecen - Jogászhallgatókkal találkozott a Kúria elnöke.

Azonos tényállás mellett is lehet eltérő ítéleteket hozni, egy-egy jogesetnek több helyes megoldása is lehet - jelentette ki a Kúria elnöke a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán diákok előtt, akikkel a bírói gyakorlatról beszélgetett.

Dr. Darák Péter egyebek mellett azt kérdezte a hallgatóktól: mit tesz egy bíró, ha ismerőse közli vele, hogy súlyos bűncselekményt követett el? Rendőrt hív? Meghallgatja, elküldi?

Az ítélkezés legmagasabb fórumának vezetője előadásában megjegyezte, hogy a Kúria jogegységi határozataiban igyekeznek világos iránymutatást adni, de ezek nem sérthetik a bírói függetlenséget.

Beszélt arról is, hogy Európában sok helyen a bírói függetlenség csorbítását látják a jogegységi döntésekben. Magyarországon ennek az intézménynek van hagyománya, de nem kérik számon a bíráktól a jogegységi iránymutatás betartását.

HBN-OCs


Debrecen, 2014. március 20., csütörtök (MTI) - Darák Péter szerint azonos tényállás mellett is lehet eltérő ítéleteket hozni, egy-egy jogesetnek több helyes megoldása is lehet.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában