Barátok csapatai csatáznak Nánáson

Barátok csapatai csatáznak Nánáson
© Illusztráció: Derencsényi István
Hajdúnánás, Hajdúböszörmény – A női kézilabda Magyar Kupa 2. fordulójában a Hajdúnánás és a Hajdúböszörmény is pályára lép.

A honi kupasorozat következő fordulójában két hajdúsági egylet is érintett, az NB I/B-ben szereplő Hajdúnánás az élvonalbeli Békéscsabát fogadja szerdán 17 órától, míg az NB II-es Hajdúböszörményi TE az NB I/B-s Szeged KKS-t látja vendégül szerdán 18 órától.

Az Előre ellen

A Magyar Kupa első fordulójában, a megyei rangadón a Hajdúnánás a Nyíradony együttesét búcsúztatta 30–23-mal. A fürdőváros alakulatának nem volt szerencséje a sorsolásnál, ugyanis NB I-es gárdát sodort az útjukba Fortuna.

– Egyértelműen a Békéscsaba a meccs favoritja, ráadásul teljesen más a két csapat motivációja – nyilatkozta a Naplónak Molnár András, a nánásiak vezetőedzője. – Skaliczki László barátom alakulatának a jelenlegi helyzetben minden sikerre szüksége van, ezért biztosan nagyon fognak menni, míg számunkra a kupameccs inkább felkészülés lesz a következő bajnokikra. Sajnos „szétcsúszott” a felkészülésünk, sok volt a hiányzó, az igazolásaink sem ültek igazán, s ez a teljesítményünkön is meglátszott. Az eddigi öt forduló alatt 2-3 értékes pontot veszítettünk, így muszáj lesz bravúrt elérnünk a folytatásban. A pontvesztések azért nagyon fájók, mert nehéz a szezon, rendkívül kiegyensúlyozott a bajnokság, nincs gyenge csapat, s a pontvadászat végén öt gárda kiesik. Kicsit el vagyok keseredve a jelenlegi helyzettől, de bízom benne, hogy megoldjuk a feladatot. Visszatérve a Békéscsaba elleni kupameccsre, megpróbálunk becsülettel helytállni, s gyakorolni olyan taktikai elemeket, amelyeket bevethetünk majd a bajnokságban.

Exlokisták jönnek

A Hajdúböszörményi TE erőnyerő volt az első fordulóban, így játék nélkül jutott a második körbe. A böszörményiek ellenfele az NB I/B keleti csoportjának második helyét foglalja el. A Tisza-partiaknál egy sor korábbi élvonalbeli kézilabdás játszik, többek között a lokista különítmény, Valovics Nóra, Barna Éva és Bárány Krisztina, a Győrrel Bajnokok Ligáját nyerő Szepesi Ivett, illetve a Békéscsabából jól ismert remek kapus, Dömény-Veress Zsuzsanna.

– A realitás talaján kell maradnunk, az ellenfél tele van egykori élvonalbeli játékossal, ezért nem mi vagyunk az esélyesek, de annyit ígérhetek, amíg bírunk, addig megyünk előre. Próbáljuk a saját játékunkat játszani, illetve szeretnénk pár taktikai variációt begyakorolni, amit majd hasznosíthatunk a bajnokságban. Bízom benne, hogy becsülettel helytállunk az esélyesebb ellenféllel szemben – fogalmazott Nagy Attila, a HTE trénere.

A DVSC-TVP alakulata a 3. fordulóban kapcsolódik a küzdelemsorozathoz.

HBN-BN



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés