Baráti énekszó

Meghitt, baráti hangulatú hangversenyt rendezett a közelmúltban Tiszaújvárosban az Énekszó Baráti Kör. Az est szereplője és ünnepeltje Juhász Tamás fiatal zongoraművész volt, aki idén végzett a Zeneakadémián Jandó Jenő tanítványaként.

A fiatal tehetség évek óta részt vállal a kórus nagy hangversenyeiből, jóbarátként segíti és kíséri az együttest. Most, a Liszt-zongoraversenyre készülve, a kórus tagjainak, barátainak, a város komolyzenét kedvelő közönségének mutatta be új műsorát.

A program gerincét Liszt Ferenc művei alkották. Az első részben elhangoztt a Villa d’Este szökőkútjai, majd a H-moll szonáta, amely a szeptemberi verseny kötelező darabja lesz. A második részben a manók táncát és a B-A-C-H fantázia és fúgát adta elő Juhász Tamás, illetve Bartók Három bagatell-jét mutatta be a közönségnek.

Sz.B.








hirdetés