Barack Obama szeptemberben Moszkvába látogathat

Moszkva, 2013. január 16., szerda (MTI) – Lehetséges, hogy Barack Obama oroszországi látogatását összevonják az amerikai elnöknek a G20-as csoport szeptemberi csúcstalálkozóján való részvételével – közölte szerdán az Egyesült Államok oroszországi nagykövete az Interfax orosz hírügynökséggel.

Michael McFaul a moszkvai Gajdar Fórumon, a tekintélyes orosz és külföldi közgazdászok, jelentős nemzetközi pénzügyi és gazdasági szervezetek képviselőinek részvételével zajló gazdasági konferencián nyilatkozott. Az amerikai diplomáciai misszió vezetője hozzátette: nemrég tért vissza Washingtonból, ahol úgy értesült, hogy a Fehér Házban még nem döntöttek Obama moszkvai látogatásának konkrét időpontjáról.

Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly júniusban, a G20-as csoport mexikói csúcsértekezletén találkozott és tárgyalt négyszemközt, beiktatását követően először az Egyesült Államok elnökével.

Az orosz-amerikai csúcsra többszöri visszautasítás után került sor. Az államfői posztot 2012. május 7-én harmadszor elfoglaló Vlagyimir Putyin előbb azt hárította el, hogy részt vegyen a NATO májusi chicagói csúcstalálkozóján. Maga helyett a kormányfői székben őt követő Dmitrij Medvegyevet küldte Camp Davidbe is, a G8-as csoport ugyancsak tavaly májusban tartott csúcsértekezletére.

Nemrég kenyértörésre vezetett az orosz-amerikai kapcsolatokban a tavaly decemberben Washintonban elfogadott Magnyitszkij-záradék, amely olyan orosz tisztségviselők beutazását tiltotta meg az Egyesült Államokba, akiket felelősnek tartanak Szergej Magnyitszkij orosz ügyvéd 2009-ben, börtönben bekövetkezett haláláért. Az USA törvényhozói ezzel a büntetőintézkedéssel váltották fel a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény megadását Oroszországnak tiltó, úgynevezett Jackson-Vanik-féle törvénymódosítást.

A Magnyitszkij-záradékra válaszul az orosz törvényhozás sebtében kidolgozta és elfogadta 2012. december végén azt a törvényt, amely egyebek között megtiltja, hogy orosz gyermekeket amerikai állampolgárok fogadjanak örökbe. A jogszabály január elsején életbe lépett.

Továbbra is súrlódásokat okoznak Moszkva és Washington között az európai rakétavédelmi rendszer fejlesztése körüli ellentétek. A Kreml írásos jogi garanciákat kér az Washingtontól arra, hogy a rendszer nem irányul az orosz hadászati atomfegyverek és Oroszország ellen, nem bénítja meg az orosz csapásmérő kapacitást.

Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti.

MTI

Címkék: ,