Balsai: Gyurcsány Ferencnek is komoly felelőssége van

Ha Hagyó Miklós az Országgyűlés tagja marad, az azt jelenti, hogy a szocialista politikus, illetve a mögötte álló párt hátráltatni kívánja a BKV-ügy büntetőjogi elbírálását – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Balsai István.

A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója ezzel arra reagált, hogy az MSZP budapesti elnöksége hétfőn arra kérte Hagyó Miklóst, lépjen vissza egyéni képviselő-jelöltségétől és mondjon le a fővárosi listán kijelölt helyéről, illetve jelenlegi fővárosi közgyűlési képviselőségéről, de nem kérték parlamenti mandátumáról való lemondásra. Az ellenzéki politikus szerint Gyurcsány Ferencnek is komoly felelőssége van a fővárosi közpénzek eltüntetésében.

A Fidesz szerint is indokolt, hogy Hagyó Miklós lemondjon fővárosi képviselői mandátumáról, de különös, hogy miért nem szólították fel parlamenti képviselőségének elhagyására – mondta Balsai István. A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója szerint, ha az MSZP-re rossz fényt vet Hagyó Miklós közszereplése, akkor leginkább amiatt, hogy a volt főpolgármester-helyettes jelenleg is a szocialisták országgyűlési képviselője. Még hosszabb ideig, az új parlament összeülésének napjáig az is maradhat, s addig megvédi a mentelmi jog, mert ennek felfüggesztésére már nem lenne idő, ha az ügyészség kezdeményezné – fejtette ki.

Ha Hagyó Miklós az Országgyűlés tagja marad, az azt jelenti, hogy a szocialista képviselő, illetve a mögötte álló párt hátráltatni kívánja a BKV-ügy büntetőjogi elbírálását – jelentette ki az ellenzéki politikus, utalva arra, hogy a hírek szerint a közlekedési társaságnál történt visszaélések kapcsán a cég korábbi vezetői Hagyó Miklóssal kapcsolatban olyan vallomást tettek, ami indokolttá tenné a volt főpolgármester-helyettes meghallgatását is.

Balsai István szerint az MSZP hétfői döntésével igyekszik azt a látszatot kelteni, mint ha Hagyó Miklós “magányos harcosként magának talicskázta volna ki a pénzt a BKV-tól”, és nem ő lett volna az, aki a szocialisták részéről a legerősebb pozíciót töltötte be a fővárosban főpolgármester-helyettesként.

A Fidesz képviselője azt mondta: Hagyó Miklós főnöke nem Demszky Gábor főpolgármester volt, hanem az MSZP korábbi miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc. Balsai István úgy fogalmazott: az MSZP-kormány évente több tízmilliárd forinttal támogatta a BKV-t, feltételezésük szerint a kormány vezetője határozta meg, mi történjen a vállalatnál. Hangsúlyozta: ezt véleménye szerint Gyurcsány Ferenc Hagyón keresztül intézte.

Egyre több indokuk van arra, amit már napok óta hangoztatnak, miszerint le kell venni Gyurcsány Ferencet az MSZP országos listájáról – jelentette ki az ellenzéki politikus. Mint mondta, mindez újabb bizonyíték arra, hogy a Gyurcsány-kormánynak, és személy szerint a volt kormányfőnek komoly felelőssége van az ország tönkretételében és a fővárosi közpénzek eltüntetésében.