Bálozott Hajdúböszörmény

Bálozott Hajdúböszörmény

Díszpolgárok és elszármazottak
is megtisztelték jelenlétükkel az
eseményt. Barak Beáta
beszámolója.


Hajdúböszörmény –
Városbál várta immár
harmadik alkalommal a vendégeket február
21-én este a Petőfi – házba,
az esemény része volt annak a
rendezvénysorozatnak, amellyel
Böszörmény hajdújogának
400. esztendejét ünnepli.


Mint korábban, most is
rózsaszállal várta a
hölgyvendégeket Cs. Varga
László
alpolgármester
és Ficsor László
jegyző, majd amikor a közel száz
vendég helyet foglalt, Kiss Attila
polgármester köszöntötte a
megjelenteket.


Elmondta, hogy a bál bevételét
– a tízezer forintos
belépőket, s az ezen túl
érkező felajánlásokat –
a Fehér Bot Alapítványnak juttatja
el a város, ezzel segítve a
fogyatékkal élőket. Figyelem
és pénz Szabó
Miklós
, a Fehér Bot
Alapítvány alapítója
és elnöke megtiszteltetésnek
érezte, hogy szervezetük lett a bál
kedvezményezettje, hiszen nemcsak a pénz
számít – mondta – , a figyelem is
ráirányul az alapítványra
az est által.


Évente 800 ügyfél keresi fel a
szervezetet, Böszörményben 200
emberrel vannak kapcsolatban a 10 dolgozót
foglalkoztató helyi támogató
szolgálat révén. Mint megtudtuk, a
bál bevételét
eszközfejlesztésre fordítják,
például gondozottjaikat
számítástechnikai
oktatásban részesítik. A lengyel
testvérváros, a
málnatermesztéséről
híres Krasnik delegációja
legfontosabbnak érzett
partnervárosának az alkalomból
elküldte azt, ami ott a legjobb, a hatvan fokos
málnapálinkáját.


Hajdú étkek A
pohárköszöntőket
követően érkezett a vacsora, amely a
hajdú-vitézek utódainak kedve
szerint készült. A harci kedvet
serkentő előétel töltött
marhanyelv volt, majd főétekként a
kapitány kedvencét
hozták, amely a korhű megfogalmazás
szerint így hangzott: pulykának
pikáns részei, fara, melle, combja,
gyümölcsökkel töltve,
áfonyával nyakon öntve; csirkecomb
májával töltve, szalonnába
tekerve, és marhának
javából kanyarított sült,
tört kolompír és rizskörettel
tálalva.


Desszertként túrós rétest
szolgáltak fel. A vacsorát
követően Liszter
Sándor
és táncosai, a
Vadrózsák
köszöntötték a még
ülő vendégeket fergeteges
cigányshow-val. A művész elmondta,
Böszörményben már
járt, éppen 30 éve az akkori
Tungsramban táncoltatta meg a
nagyérdeműt.


Ezt követően elkezdődött a
tánc, a zenét Takács Tamás
és barátai szolgáltatták.
Az est folyamán
jótékonysági alapon
felléptek a Saloma táncsport
egyesület tagjai is, akik angol keringőt,
tangót, bécsi keringőt,
szambát, rumbát, cha-cha-chát
mutattak be.


A nagy múltú Petőfi-ház
Borostyán – termében kellemes
bárzenére koktélozhattak a
bálozók, s a vizipipát is
kipróbálhatták.
Éjfél előtt mixershow és a
megasztáros Mujahid Zoli műsora
szórakoztatott, majd a tombolasorsolást
követően megválasztották a
bál királyát és
királynőjét. Az
éjféli menüt követően
pedig hajnalig tartott a tánc.