Balog Zoltán átadta a Civil információs centrum címeket

Budapest, 2012. július 10., kedd (MTI) – Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepélyes keretek között adta át a Civil információs centrum címet elnyerő civil szervezetek megbízóleveleit kedden Budapesten.

 

Balog Zoltán köszöntőjében úgy fogalmazott: “egy új demokráciában elemi érdeke az államnak”, hogy legyenek olyan közösségek, amelyek megerősítik azokat az értékeket, amelyek nélkül nem létezhet.

Közösségek, valamint kapcsolatok teremtésére és építésére van szükség – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, a civilek sikerét abban lehet mérni, hogy minél kevesebb állami segítségre van szükségük.

A Civil információs centrum címet egy fővárosi és megyénként egy-egy, tehát összesen húsz pályázó nyerte el, ennek birtokosai szakmailag támogatják más civil szervezetek működését, és segítik az állami támogatások felhasználását.

A felhívásra 57 pályázat érkezett, ezeket a civil szektorban tapasztalattal rendelkező, stratégiai partnereket is magában foglaló döntés-előkészítő bizottság értékelte. Olyan szervezeteket választottak ki, amelyek a lehető legteljesebb mértékben és a legmagasabb színvonalon tudják garantálni az általuk nyújtott szolgáltatások szakmai minőségét.

A nyertesek – amelyek a címet július 1-jétől 2014 végéig használhatják – a kapcsolódó költségek finanszírozásához támogatást nyújtó kiemelt pályázaton vehetnek részt.

 

 

bvgy \ bki \ ksy

 

MTI



További hírek a Magyarország kategóriából

Sporthírek