Történelmet írtak a hatos döntőben az újvárosi futsalos fiúk

Akt.:
Állnak: Lajos Ferenc – vezetőedző, Árva László, Svet Martin, Szilágyi Szebasztián, Kamarás György, Puzsár Alex, Szkirkanics Ákos, Sorin Cigan – edző. Guggolnak: Koroknai Roland, Tóth Viktor, Mihalik László, Deli Gergő, Győrfi Bence
Állnak: Lajos Ferenc – vezetőedző, Árva László, Svet Martin, Szilágyi Szebasztián, Kamarás György, Puzsár Alex, Szkirkanics Ákos, Sorin Cigan – edző. Guggolnak: Koroknai Roland, Tóth Viktor, Mihalik László, Deli Gergő, Győrfi Bence - © Fotó: Magánarchívum
Balmazújváros – Középiskolai országos döntőbe jutott a balmazújvárosi Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola futsal együttese.

A Veres Péter Gimnázium és Szakképző Iskola futsal együttese előbb Hajdúböszörményben nyerte meg a középiskolai megyei elődöntőt (Hajdúdorog, Hajdúszoboszló és Hajdúböszörmény középiskolai csapatai előtt), majd a 2016 decemberében megrendezett hatos fináléban a Fazekas Gimnázium, az Ady Gimnázium, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma, az Irinyi Szakgimnázium és Szakközépiskola, valamint a Hajdúdorogi Gimnázium is mögöttük zárt. Itt először fordult az elő, hogy nem debreceni csapat végzett az élen.

A csapatot Lajos Ferenc és Sorin Cigan is segítette a Balmazújvárosi F.C. részéről. A fiúk január 28-án Miskolcon, az országos döntőben folytatják.



Balmazújváros.
HAON.HU






hirdetés