Többszörös U21-es válogatott a Lokiban

Akt.:
Fehérben: Haris Attila
Fehérben: Haris Attila - © Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros, Debrecen – A védekező középpályás, Haris Attila Balmazújvárosból érkezett a DVSC-be, és négy esztendőre írt alá.

Az elmúlt szezont a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttesében töltötte Haris Attila, aki kedden négy esztendőre aláírt a DVSC-hez. A többszörös utánpótlás-válogatott védekező középpályás a Fradi neveltje, ott is mutatkozott be az első osztályban 2015 májusában. Az FTC kölcsönadta az NB II-es Soroksárnak, onnan kerül Újvárosra tavaly nyáron.

– Örülök, hogy Debrecenbe igazoltam – nyilatkozta a Naplónak a futballista. – A menedzseremtől tudom, hogy volt több érdeklődés irántam, de mindketten a cívisvárosi lehetőséget találtuk a legjobbnak. Nagyjából egy hét alatt eldöntöttem, hogy a DVSC-ben folytatom a pályafutásomat – mondta Haris, aki új együtteséről is ejtett néhány szót.

– Jó csapatba kerültem, a klubnál tökéletesek a körülmények, vagyis minden adott ahhoz, hogy egy sikeres szezont fussunk. Bízom benne, hogy a szurkolók mögénk állnak, és a játékunk miatt sokan kilátogatnak majd a Nagyerdei Stadionba. Remek futballistákból áll a keret, remélem, ezt a pályán is meg tudjuk mutatni! – bizakodott a középpályás, aki elmondta, Varga Kevint ismeri legjobban a csapatból, hiszen vele többször is szerepelt az U21-es válogatottban. – A többiekkel pedig majd összeszokunk a rajtra, most még az ismerkedés fázisában vagyok. Bár a játékrendszere hasonló a Lokinak, mint a Balmazújvárosnak, itt más felfogású gárdába kerültem. Ezzel azonosulni fogok, de a szerepköröm nyilván alapvetően nem változik piros-fehérben sem – fogalmazott Haris Attila.

Spanyol támadót tesztelnek

Szintén a debreceniekkel kapcsolatos hír, hogy a pallagi edzőcentrumban készül a spanyol Ezequiel Calvente. A 27 éves támadó három évvel ezelőtt került Békéscsabára, onnan pedig kölcsönben a Haladáshoz, ahol sérülés miatt nem tudott játszani, tavaly óta pedig nem volt csapata. A DVSC jelenleg próbajátékon teszteli a Real Betisben nevelkedett Calventét.

TN


Tisza Tibor
Debrecen - Nehéz döntést hozott meg a Loki csatára, de úgy véli, ez volt a legmegfelelőbb alkalom a visszavonulásra. Váratlan hírt közölt hétfőn reggel a DVSC hivatalos honlapja: Tisza Tibor bejelentette, hogy befejezi profi pályafutását. A 33 esztendős támadó már nem érez magában megfelelő motiv...



Balmazújváros.
HAON.HU






hirdetés