Nem elképzelhetetlen az osztályváltás

Akt.:
Nem elképzelhetetlen az osztályváltás
© Fotó: Molnár Péter
Balmazújváros – Feczkó Tamás számára az élvonalbeli Paks búcsúztatása jelentette a félév csúcspontját.

Öldöklő küzdelem, nüánsznyi különbségek, gyakorta felboruló papírforma – címszavakban így lehetne összefoglalni a Merkantil Bank NB II. 2016/17-es kiírásának őszi szakaszát. A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő üde színfoltja volt a ligának, a hajdúságiak még saját szurkolóiknak is kellemes meglepetést okoztak a menetelésükkel. Feczkó Tamás vezetőedző a Hajdú-bihari Naplónak értékelte az elmúlt hónapok eseményeit, valamint kitért a felkészülésre és a várható erősítésekre.

Az NB II. előző kiírásában még csak tizenhat alakulat indulhatott, ezzel szemben idén már húsz együttes állt a rajthoz. Milyen változást hozott a létszám bővítése?

Feczkó Tamás: A másodosztályban szereplő futballisták nem voltak eddig hozzászokva, hogy ilyen hosszú legyen a szezon. Huszonhat nagyon komoly mérkőzést játszottunk az elmúlt hónapokban: húsz bajnokit, illetve három kupameccset vívtunk, a válogatott szünetekben a DVSC-vel és a Diósgyőrrel találkoztunk, valamint a nyáron az olasz élvonalban edződő Palermót láttuk vendégül. Kis túlzással egy bajnokságra elegendő összecsapás van a hátunk mögött. A nagyobb terhelés miatt bővebb keretet alakítottunk ki, mindenki legalább egyszer kezdőként kapott lehetőséget. A pontvadászat mezőnye egyébként nagyon kiegyenlített, az éllovast csupán néhány egység választja el a tizediktől. Közel azonos képességű csapatok alkotják a bajnokságot, csak egy-két gárda lóg ki, de ellenük sem mehet senki biztosra.

A harmadik helyen telel az Újváros. Mennyire elégedett a helyezéssel?

Feczkó Tamás: Ha a rajt előtt valaki azt mondja nekünk, hogy ebben a pozícióban telelünk, és a hátrányunk mindössze két pont lesz a listavezetővel szemben, a stáb tagjai, a játékosok és a szurkolók szó nélkül elfogadták volna. Több fordulón keresztül a képzeletbeli dobogó legfelső fokán álltunk, emiatt egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. A fiúk rengeteget dolgoztak, emellett igazi versenyhelyzet alakult ki a kezdőbe kerülésért, úgy gondolom, ezek a tényezők voltak a sikerünk legfőbb zálogai. Nagyon büszke vagyok a srácokra, hiszen a balmazújvárosi labdarúgás történetének legsikeresebb évét produkáltuk 2016-ban. Hálával tartozunk dr. Tiba Istvánnak és dr. Veres Margitnak, mivel olyan feltételeket teremtettek, amelyeknek köszönhetően nekünk csak a futballra kellett koncentrálnunk. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a drukkereinknek is a lelkes buzdításukért, amelyből hétről hétre rengeteg erőt meríthettünk. Remek hangulat uralkodik a stadionunkban, minden fellépésünk egy ünneppel ér fel, ami örömmel tölti el az egész csapatot.

Több fényes győzelmet arattak az ősz folyamán. Melyik diadalra emlékszik vissza a legszívesebben?

Feczkó Tamás: A Pakssal vívott Magyar Kupa-ütközetet emelném ki. A tolnaiak ellen főleg olyan játékosok léptek pályára, akik korábban kevesebb lehetőséget kaptak, mégis bizonyították tudásukat. Az utolsó percben született a győztes találat, ami még édesebbé teszi a sikert. A bajnokik közül a Nyíregyháza otthonában szerzett három pontot tartom a legnagyobb fegyverténynek.

di_balmazujvaros_paks-17

A Balmaz Kamilla-Paksi Fc labdarúgó magyar kupa mérkőzés egyik pillanata. Fotó: Derencsényi István

Az esztendő utolsó hat tétmeccséből csupán egyet húztak be. A gyengébb széria a kimerültség számlájára írható?

Feczkó Tamás: A fáradtság szerepet játszott ebben, ám a rangadókon voltak olyan bírói tévedések a kárunkra, amelyek nagyban befolyásolták a végeredményt. Emellett a helyzetkihasználással ugyancsak hadilábon álltunk, ha pontosabbak lettünk volna, nem kellene erről a kérdésről beszélnünk.

A Magyar Labdarúgó Szövetség döntésének értelmében a másodosztályú kluboknak minden bajnokin két húsz év alatti fiatalt kell szerepeltetnie. A Balmazújváros tehetségei tudtak élni ezzel a sansszal?

Feczkó Tamás: A tavalyi bajnokság rendkívül igazságtalan volt, ugyanis a kisebb költségvetésű egyletek csatasorba állították az ifjakat, ám a tehetősebbek inkább a rutinosabb emberekre építettek. Az idei kiírás sokkal igazságosabb, hiszen a szabály mindenkire ugyanúgy vonatkozik. Szerencsére a fiatalok Balmazújvárosban nem csupán a koruk, hanem a teljesítményük miatt is helyet követelnek a kezdőben, csak pozitívumokat tudok róluk mondani. Rus Adrián berobbant a köztudatba, védőnk több helyről kapott megkereséseket. Bódis Norbi az utánpótlás-válogatott ajtaján kopogtat. Kapacina Kevin folyamatosan megbízhatóan futballozott. Balogh Krisztián és Varga Kevin egyaránt hozzájárult a kiugró szereplésünkhöz. Kamarás György első félévét töltötte a felnőttek között, ő is szép jövő előtt áll. A helyi kötődésű Kovács Milán sajnos keresztszalag-szakadást szenvedett, így rá nem számíthattunk.

Tavaly többször fejfájást okozott Önnek az adódó lehetőségek eltékozlása. Ebben a tekintetben mennyit lépett előre a gárda?

Feczkó Tamás: Voltak olyan fellépéseink, amelyeken egy ziccerből is eredményesek tudtunk lenni, gondolok itt a békéscsabai összecsapásra. Ám a Soroksár ellen például ötször adódott nagy helyzet előttünk, ennek ellenére ezek közül egyet sem értékesítettünk. Centerposzton Fekete Ádám, Kovács Ádám és Vólent Roland egyaránt képes meccseket eldönteni. Emellett szélső támadóink, valamint középpályásaink sem jönnek zavarba az ellenfél kapuja előtt.

A Magyar Kupában a Zalaegerszeg búcsúztatta a Balmazt. Hogyan értékeli a kupaszereplést?

Feczkó Tamás: Szerettünk volna a lehető legtovább talpon maradni a sorozatban, abban bíztunk, hogy még tavasszal is érdekeltek leszünk az MK-ban. A Zalaegerszeggel egy ki-ki mérkőzést vívtunk, de az igazat megvallva, nem a legjobb periódusban – a Puskással és a Kisvárdával vívott bajnoki között- vártuk a kezdő sípszót a zalaiak ellen.

Mikor kezdődik a felkészülés?

Feczkó Tamás: Január 9-én, hétfőn kezdődik a munka. Ha minden a terveink szerint alakul, tíz napot Törökországban töltünk el, amiből sokat profitálhatunk. Valószínűleg külföldi vetélytársakkal is összemérjük a tudásunkat, mivel ezek a riválisok más kultúrát és stílust képviselnek, hasznos tanulságokkal gazdagodhatunk az ellenük vívott kilencven percek során.

Mely posztokon erősítene?

Feczkó Tamás: Az összes pozícióban két azonos képességű labdarúgó vár bevetésre, de minden keretre pozitívan hathat a vérfrissítés, így nálunk is várható minimális játékosmozgás.

Reális cél lehet az NB I-be kerülés?

Feczkó Tamás: A mutatott játékunk alapján nem talajtól elrugaszkodott gondolat az osztályváltás, ám többször említettem már, mi mindig csak a következő feladatra összpontosítunk. Ráérünk erről a témáról abban az esetben elmélkedni, ha a harmincnyolcadik játéknapot követően feljutásra feljogosító helyen állunk. Nyáron abban egyeztünk meg elnök úrral, hogy idén mindenképpen benyújtjuk a licenckérelmet. Év elején úgy kalkuláltam, hogy hét együttes álmodozhat az élvonalról, ebből ketten elszálltak. Véleményem szerint az első öt helyezett dönti el egymás között a dobogós helyezések sorsát.

HBN–Biró Ádám


Névjegy

Név: Feczkó Tamás

Állampolgárság: magyar

Születési idő: 1977.09.08

Születési hely: Nyíregyháza

Végzettség: UEFA Pro Licence

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő vezetőedzője 2015. március 19-től.




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Balmazújváros.
HAON.HU






hirdetés