2012.08.27 13:07; Frissítve: 2012.08.27 13:07


Kiegyensúlyozottabb teljesítmény kell az Újvárostól

Labdarúgás – Az első fordulóban a DVSC-DEAC fölött aratott hazai győzelmet követően a hét végén idegenben lépett pályára a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő az NB II. Keleti csoportjában és nem sok babér termett az újvárosiak számára.
alt hiba beküldése

A Budapest Honvéd MFA elleni meccset ugyanis 2–1-re elvesztette megyei csapatunk, ami azért is lehet bosszantó a vendégek számára, mert az utolsó percekben kapott góllal maradtak alul.

Figyelmetlenségből gól

– Már csak azért is fájó ez a vereség, mert az első félidőben remekül játszott a csapatom – értékelte a vasárnapi találkozót Arany László, a Balmazújváros mestere. – A hatalmas szembeszél ellenére veszélyes támadásokat vezettünk és kialakítottunk legalább három nagy ziccert, ám ezek sajnos kimaradtak. A második félidőben azonban már nem voltunk ilyen aktívak, holott a szél már minket támogatott és a nagyon fontos első gólt sem mi szereztük meg, hanem a Honvéd. Ezt követően a 84. percben tizenegyeshez jutottunk, az ellenfél játékosát kiállították, de az egyenlítés után nem tudtuk kihasználni a lélektani előnyünket, s egy figyelmetlenséget követően újabb gólt kaptunk – fogalmazott a tréner.

Az edző bízik benne, hogy a jövőben kiegyensúlyozottabb lesz a gárda teljesítménye. – Remélem, a kispesti mérkőzés csak kisiklás volt a részünkről, nem volna jó, ha rapszódikusak lennénk a szezon során. Le kell ülnünk a játékosokkal és át kell beszélnünk a történteket: nagyon fontos, hogy idegenben is kellő önbizalommal lépjünk pályára, mert állítom, a Balmazújváros játékoskerete erősebb, mint a Honvédé. Ezt azonban legközelebb a pályán is bizonyítani kell! HBN-TN

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Balmazújváros.
haon.hu

Írjon nekünk!
Cikkek innen: Balmazújváros
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása