Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: nagyobb koncentráció kell

Bekő Balázs
Bekő Balázs - © Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros – A Balmazújváros vezetőedzője, Bekő Balázs szerint idővel pozitív irányt vesz a csapat szekere.

Nem megy jól az NB II-ben a Balmaz Kamilla Gyógyfürdőnek az ősszel, az újvárosiak a 15. helyen állnak a tabellán, 17 meccsből mindössze négyszer nyerve. Legutóbb a Tiszakécske vitte el a három pontot Hajdú-Biharból (1–2).

– Nagyon nehéz megtalálni az okokat – nyilatkozta Bekő Balázs vezetőedző. – Jól kezdtük a meccset, megszereztük a vezetést, és fölényben játszottunk, különösen a második félidőben borult fel a pálya. Az az egyik bajunk, hogy nem kezeljük jól ezeket a szituációkat, mintha mi ijednénk meg attól, ha jól mennek a dolgok. Emellett olyan amatőr hibákat vétünk a találkozóinkon, amire nem lehet felkészülni, vagy magyarázatot találni. A Tiszakécske ellen az első gólnál vagy ötször kihozhattuk volna a labdát a szöglet előtt, majd a sarokrúgás után lyukat rúgtunk a rövid oldalon, utána a hosszún ellőtték a labdát tíz ember között. Sok dermesztő dolog történik velünk sorozatban. A második gólnál pedig elcsúsztunk a kipattanónál, nem csináltunk taktikai faultot, és végiggyalogolt az ellenfél a pályán a labdával. Ez egyszerűen nem fordulhat elő!

Ha a felállt védelmünkkel néz szembe az ellenfél, akkor nincs problémánk, az összvédekezésünkkel nincs baj, de a gyermeteg hibáink kivégeznek minket. Ha sakk-matt helyzetből kapnánk a gólokat, azt mondanám, oké, ez benne van. Az nem rombolná az önbizalmunkat, de hogy mi rúgassunk gólt az ellenféllel…”

A helyzetkihasználással is hadilábon állunk. A legutóbbi bajnokin most nem is volt annyira sok ziccerünk, de domináltunk, és rengeteg lövőhelyzetünk volt. Azonban mindenhová lőttünk, csak a kapura nem. Pillanatnyi indiszponáltság miatt rossz döntéseket hozunk, ezért nem sikerülnek a befejezéseink. Ugyanez igaz az utolsó passzokra, nem a megfelelő megoldást választjuk rendre – fakadt ki a szakember.

Zavarja a szurkolókat

Természetesen a szakmai stáb folyamatosan keresi a megoldást a problémákra.

– Többnyire taktikai hibákat vétünk. Meg kell beszélnünk és ki kell elemeznünk az említett szituációkat. Itt húsz év körüli játékosok futballoznak, egyszerűen meg kell tanulniuk, hogyan kell mindezt kiküszöbölni a pályán – mondta Bekő, aki tisztában van vele, hogy zavarja a szurkolókat a sikertelenség.

– De úgy gondolom, alapjában véve ez a csapat nem rossz. Törekednünk kell arra, hogy ilyen helyzetekbe ne sodorjuk magunkat. Nem az ellenfelek futballoznak le bennünket, és nem játszunk alárendelt szerepet. Bízom benne, a szurkolóink is látják a törekvéseinket. Dolgozunk, és még nagyobb hittel, koncentrációval meg kell fordítanunk az irányt. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.

TN


Fotó: Kovács Péter
Balmazújváros - Ezúttal a Tiszakécske tréfálta meg az újvárosiakat. A Tiszakécskét fogadta a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttese a Merkantil Bank Liga 17. fordulójában. Berki István korai találatával megszerezték a vezetést a hazaiak, de Horváth és Gréczi góljaival fordított, és ezzel 2–1-re meg ...



Balmazújváros.
HAON.HU






hirdetés