A térség hagyományait őrzi a táncosközösség

Balmazújváros – Bár még csak két éve alakult, már is komoly „múltra” tekint vissza a balmazújvárosi Nagy-Sziki Hagyományőrző Néptánc Egyesület, melynek tagjai télűző felvonulástól kezdve, különböző fesztiválokon át, a Hortobágyi Hídi Vásárig számtalan rendezvényen szerepeltek szerte a megyében az elmúlt időszakban. A szabadidejüket is szívesen töltik együtt a néptánccsoport tagjai.

Az egyesület tagjai már a szervezet megalakítása előtt is több éve egy közösséget alkottak. Alapító okiratukban a néptánc hagyományainak ápolása, őrzése, felkutatása, a népszokások elsajátítása, terjesztése, a magyar népi kultúra fejlesztése mellett szerepet kap a hasonló profilú magyar és külföldi szervezetekkel történő közös események megvalósítása is. A fellépésekhez szükséges népviselet elkészíttetését, valamint a gyerekek utaztatását a szervezet tagjai, a táncosok szülei önerőből valósítják meg.

Többféle táncot

Az egyesület elnöke Szarvas Imréné, a gyerekek táncoktatásában Kovács Ágnes, a Debreceni Népi Együttes táncosa segédkezik. A közös munka eredményeképpen készült el egy koreográfia a Szilágyság táncaiból, jelenleg pedig szűkebb hazájuk, a Hajdúság és a Hortobágy táncaival ismerkednek a fiatalok. A közösség kiváló működésének egyértelmű jele az a számtalan szabadidős, táncpróbán kívüli elfoglaltság, melyeket az egyesület elnöke és a szülők szerveznek a gyermekeknek. A jelenleg 14 fős egyesületbe 14–16 éves gyerekek táncolnak.

HBN



Balmazújváros.
HAON.HU






hirdetés