Balmazújváros: ismét vereség lett a vége

Akt.:
Balmazújváros: ismét vereség lett a vége
© Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros – Az elején még tudta tartani a lépést az Újváros, a Budakalász azonban érvényesítette a papírformát.

Pont úgy indult az Újváros szombat esti összecsapása a férfi kézilabda NB I. 20. fordulójában a Budakalász ellen a Kőnig Rendezvényközpontban, ahogy azt a hazaiak remélték. Hanták, majd Rasic talált be, ám ezután a vendégek sorozatban öt góllal jelentkeztek. A 10. percben Bali köszönt be, nem sokkal rá pedig már csak eggyel ment a Budakalász (6–5). Egyenlíteni azonban nem sikerült, ismét leszakította magáról ellenfelét a Pest megyei gárda. Szűk két perc volt csak hátra az első félidőből, mikor 10–14-et mutatott az eredményjelző. A szünet előtt Kekezovics büntetőt hibázott, így maradt az állás.

Bali csökkentette a hátrányt a második játékrész elején, majd a vendégektől Nagy zörgette meg a hajdú-bihariak kapuját. Hiába igyekezett a Balmaz, nem tudott három gólnál közelebb kerülni. Sőt, a 46. minutumban 21–16-ra vezettek Horváth Attila tanítványai. Hanták hetesből vette be a fővárosiak kapuját, utána pedig Temesvári is villant. Ám jött Parrondo, és ismét négy volt közte, ráadásul Vranac két perces kiállítást kapott.
Lendületben maradt a szezon meglepetéscsapata, az újonc Kalász, az 55. percben Fekete újabb gólt jegyzett, végképp eldőlni látszott a mérkőzés, 19–25. A hajrában három-három találattal jelentkeztek a házigazdák, és a vendégek is, ami azt jelentette, hogy a Budakalász simán, 28–22-re tudta megnyerni a találkozót.

A nehéz helyzetben lévő, kiesés ellen menekülő Újváros így ezúttal sem szerzett pontot. Legközelebb március 25-én, szombaton ismét hazai pályán szerepel a Balmaz, 18 órától a Csurgó érkezik.

HBN


A tények

BALMAZÚJVÁROSI KK–CYEB BUDAKALÁSZ 22–28 (10–14)

Balmazújváros, 700 néző. V: Bán, Szloska

BALMAZÚJVÁROS: Paul – Dioris 1, Sztojanovics, Hanták 5 (1), Raszics 2, Bali 4, Kekezovics 3 (1). Cs: Pásztor I. (kapus), BALÁZS S. 3, Simovics, Jordán 3, Temesvári 1, Vranac, Vahnovics, István P. Edző: Magi Serra

BUDAKALÁSZ: Tamási – Szemikov 3, Parrondo 1, Czina, Mazák 2, NAGY B. 8 (3), BOHÁCS S. 2. Cs: VÁCZI, BOROS (kapusok), KONCZ 7, Józsa M., Holdos, Tóth Á. 1, FEKETE D. 3, Sutka N. 1. Edző: Horváth Attila

Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–0. 9. p.: 2–5. 13. p.: 5–6. 27. p.: 8–12. 41. p.: 14–18. 53. p.: 18–24. 57. p.: 19–27

Kiállítások: 2, ill. 4 perc

Hétméteresek: 4/2, ill. 3/3



Sporthírek






hirdetés