Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: jó úton haladnak afelé, hogy jobbak legyenek

Horváth Ferenc
Horváth Ferenc - © Fotó: Derencsényi István
Balmazújváros – Horváth Ferenc elégedett a Balmazújváros futballistáinak munkájával, de további játékosok érkezhetnek.

Két felkészülési találkozót játszott eddig az NB I-es újonc Balmaz Kamilla Gyógyfürdő alakulata. A narancssárga-feketék a múlt hétvégén 2-2-es döntetlent értek el a bajnok Budapest Honvéd otthonában, szerdán pedig 3-2-re kikaptak a másodosztályú Békéscsabától hazai pályán. A két összecsapás kapcsán kerestük meg Horváth Ferenc vezetőedzőt, aki arról is beszámolt, hogyan halad a csapatépítés.

Hasznos meccsek

– Mindkét mérkőzés hasznos tanulságokkal szolgált – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak a tréner. – A Honvéd ellen nagyon kompakt volt a játékunk, kitűnő hozzáállást tanúsított a társaság, végül döntetlenre futotta azon a mérkőzésen. A csabaiak elleni meccsen fáradtabban mozogtunk, hiszen kemény edzéseket végeztek a srácok a találkozó előtt, komoly terhelést kaptak, de annak a kilencven percnek is voltak biztató momentumai – fogalmazott Horváth, aki elárulta, fontos feladata volt a szakmai stábnak, hogy megfelelő erőállapotba kerüljenek a futballisták, ugyanis a hosszú NB II-es szezon miatt csak nagyon kevés pihenő jutott az újvárosiaknak.

Az első napokban igyekeztünk rendbe tenni a védekezést, a következő időszakban pedig már a hatékony támadójáték kialakítására is törekszünk a kollégáimmal

– jelentette ki.

Haris és Andrics jött

A Balmaz kerete változáson ment keresztül a nyári szünetben, többen is elhagyták a Merkantil Bank Liga ezüstérmesét, de ketten már aláírtak az új játékosok közül Nemanja Andrics és Haris Attila személyében.

– Szeretnénk még több poszton erősíteni, ha nem is feltétlenül a kezdőcsapatot tekintve. Az a célunk, hogy magát a keretet frissítsük fel, persze a mi lehetőségeinkhez mérten. A lényeg, hogy minél erősebb legyen a padon is a Balmazújváros a bajnoki rajtra – így fogalmazott a szakvezető.
Horváth Ferenc bő másfél hete kezdte meg a munkát az újvárosiaknál, mint mondta, ez idő alatt már kellően belakta a környéket.

Könnyen barátkozó típus vagyok, úgyhogy hamar összeszoktunk a csapattal. Kitűnő a viszonyunk a játékosokkal, jó úton haladunk, hogy jó csapatunk legyen

– zárta szavait Horváth Ferenc.

A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttese a hétvégén újabb felkészülési mérkőzést játszik, mégpedig idegenben. Szombaton délelőtt 11 órától a Mezőkövesd Zsóry látja vendégül a hajdú-bihariakat.

HBN


Kikapott a Balmaz hazai pályán a Csabától

Mivel a balmazújvárosi edzőcentrumban található pálya nincs hitelesítve biztonságtechnikai szempontból, ezért zárt kapuk mögött fogadta első nyári hazai felkészülési mérkőzésén a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttese a Békéscsaba alakulatát szerdán délután.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés