Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: “A tyúkokat este kell megszámolni”

Akt.:
Virág Aladár
Virág Aladár - © Fotó: Matey István
Balmazújváros – Virág Aladár szerint a balmazújvárosiak megérdemelten gyűjtöttek egy pontot Soroksáron.

A Merkantil Bank NB II. 35. fordulójának csúcsrangadóját a hazai pályán szereplő Soroksár a Balmaz Kamilla Gyógyfürdővel vívta. A vasárnapi ütközeten a hajdúságiak szerezték meg a vezetést, Heffler Norbert vette be büntetőből Jova Levente kapuját a 30. percben. Öt minutummal később már 1–1 állt az eredményjelzőn, ezúttal a Sori jutott tizenegyeshez, amit Lovrencsics Balázs higgadtan értékesített. Az újvárosiak tíz emberrel fejezték be a mérkőzést, Tamás László a hajrában kapta meg második sárgáját. Több találat már nem született a derbin, a pontosztozkodásnak leginkább a kisvárdaiak örülhettek, ugyanis a szabolcsi egylet fellépett a táblázat második helyére. Feczkó Tamás legénysége a harmadik pozícióból várja a folytatást.

Nem búslakodnak

– Két remekül felkészített együttes csapott össze a hétvégén – vágott bele az összegzésbe Virág Aladár. – A trénerek kiválóan ismerik egymást, egyik csapat sem okozott meglepetést a másiknak. Tisztában voltunk vele, hogy a fővárosiak pontrúgásaira fokozottan kell figyelnünk. Úgy tapasztaltam, a nagy tét rányomta a bélyegét a bajnokira, mindkét gárda elsősorban a biztonságos futballra törekedett. Ennek ellenére nem unatkozhattak a kilátogató szurkolók, hiszen a kapuk gyakran forogtak veszélyben. Talán riválisunk több lehetőséget dolgozott ki, szerencsére hálóőrünk, Szécsi Gergő fantasztikusan védett. Hogy mi a véleményem a büntetőkről? Visszanéztük az eseteket, szerintem nem lehet vitatkozni a játékvezető döntéseivel. Nem lehetünk elégedetlenek a döntetlennel, rászolgáltunk az egy pontra. A végeredménynek köszönhetően megmaradt az esélyünk a feljutásra, a sorsunk a saját kezünkben maradt – hangsúlyozta a Hajdú-bihari Naplónak a rutinos labdarúgó.

Sorsdöntő végjáték

A Balmaz a hátralévő három játéknapnak a dobogó legalsó fokáról vág neki, Sigér Dávidéknak az osztályváltáshoz minimum egy pozíciót muszáj javítaniuk.

– Ahogy szokták mondani, a tyúkokat este kell megszámolni. A tabella jelenleg csak egy ideiglenes állapotot tükröz. Úgy kalkulálok, hogy az utolsó fordulóban a Kisvárda elleni hazai meccsünkön dől el a feljutás kérdése, ám jelenleg csak a következő vetélytársunkra, a Szolnokra összpontosítunk. Régóta futballozom már Balmazújvárosban, rengeteg barátra tettem szert, nagyon boldog lennék, ha a következő szezonnak már az élvonalban vághatnánk neki – zárta mondandóját a 34 esztendős játékos.

HBN-BÁ



Ikszelt a Balmaz, mindent az utolsó fordulóra tesznek fel

Döntetlent játszott az újvárosi csapat az NB II-ben vasárnap.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés