Helyi közélet

2014.01.14. 12:04

Bántalmazták, elvették a pénzét

Debrecen - A járőrök elfogták azt a két fiatal fiút, akik Debrecenben rabolták ki áldozatukat.

Debrecen - A járőrök elfogták azt a két fiatal fiút, akik Debrecenben rabolták ki áldozatukat.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. január 13-án 22 óra 13 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját egy helyi lakos telefonon értesítette arról, hogy Debrecenben a Piac utca és Barna utca sarkán két ismeretlen férfi bántalmazta és elvették a készpénzét, majd a zsákmánnyal elmenekültek.

A bejelentést követően a helyszínre irányított rendőrök megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást a két támadó azonosítása és felkutatása érdekében. Az egyenruhások az egyik rablót 15 percen belül kézre kerítették a debreceni Külső vásártéren található autóbusz-állomáson, míg társát rövid időn belül a Piac utcán fogták el.

A 20 éves R. Attilát és 17 éves fiatalkorú társát a járőrök előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság a hajdúhadházi és a sárándi lakos ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában