Balásházy-siker a Futsal Diákolimpán

Balásházy-siker a Futsal Diákolimpán
Balásházy-siker a Futsal Diákolimpán - © Fotó: unideb.hu
Debrecen – Hatodik helyezést ért el a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma a zalaegerszegi döntőn.

Idén rekord számú iskolacsapat, összesen 354 együttes nevezett be a Teremlabdarúgás – Futsal Diákolimpia V-VI. korcsoportos versenyébe. A megyei és fővárosi selejtezők után a 20 legjobb középiskolás csapat küzdött meg egymással az elsőségét január 31. és február 01. között. Az első nap a csoportmérkőzéseket, másnap pedig a keresztjátékokat és a helyosztókat rendezték meg.

A mérkőzéseken a Balásházy csapatának a hatodik helyet sikerül kiharcolnia. Az eredmény azért is kiemelkedő, mert a debreceni gárda volt az egyik legfiatalabb összetételű a mezőnyben.

A csapat tagjai: Tóth Márk, Takács Zoltán, Ádám Ferenc, Pázmándi Dávid, Pap Zsolt, Répási Regő, Szabó János, Sütő Balázs, Molnár Bálint, Büdi Bence, Dobi Attila

Felkészítő tanár: Buglyó Roland

– Debreceni Egyetem –








hirdetés