Bal lábbal ötször „aratott” a sajóbábonyi Icsó Zsolt

Akt.:
Icsó Zsolt remekelt
Icsó Zsolt remekelt - © Fotó: Kozma István
Miskolc, Sajóbábony – A sajóbábonyi Icsó Zsolt öt gólt szerzett a megyei I. osztályú bajnokság 24. fordulójában.

A listavezető bábonyiak a gesztelyieket fogadták és fél tucattal küldték haza vendégüket. A találatokból ötöt jegyzett a bal oldali támadó, aki korábban megfordult az NB II-es Dorognál, majd az NB III-as Putnoknál is.

Kinyílt a gólzsák

– Télen mentem Sajóbábonyba, bár harmadosztályú ajánlataim is voltak – kezdte Icsó Zsolt, majd így folytatta: – Vasárnapi meccsünket követően gratuláltak nekem a srácok, sőt a nézők is. Az eredmény jóval több is lehetett volna, ha értékesítjük a helyzeteink többségét, akkor bizony nem 6–0-lal zárunk, hanem még nagyobb arányban diadalmaskodunk. Érett már ez a fölényes sikerünk, ahogy mondani szoktuk, kinyílt nálunk a gólzsák. Valamennyi találatomat bal lábbal szereztem, így jött ki a lépés, de „mellesleg” jobbal is tudok. Öt fellépésem volt eddig a Sajóbábony színeiben, éppen ideje volt már, hogy jeleskedjek a gólgyártásban.

A jó felépítésű – 185 centiméteres magassága 76 kilóval párosul – támadó erősségének tartja rúgótechnikáját és az összjátékban való jártasságát. Heti három tréningen vesz részt, ha pedig hiányzik, akkor van „alibije”, hiszen a közelmúltban utánpótlás edzői feladatot vállalt, a Népkert Volán U11-es gyerekcsapatát vette a hátára. A Bozsik-programban szereplő kicsiknek négy foglalkozást tart és természetesen a különböző tornákra is elkíséri tanítványait.

Kétszer vendégként

– Célunk a megyei I. osztályú bajnoki cím megszerzése – folytatta Icsó Zsolt. – Ez nehéz feladat lesz, ráadásul a mostani héten kétszer is idegenben kell küzdenünk. Először Bánhorvátiban lépünk pályára, aztán Ózdra megyünk. Különösen az utóbbi csata tűnik veszélyesnek, de jól tudjuk, hogy az aranyérmet nem adják ingyen. A labdarúgás csapatjáték, ennek jegyében úgy gondolom, hogy nem elsősorban nekem kell ismét gólokat gyártanom – bár minden vágyam ez –, hanem együttesünknek kell behúznia a találkozókat. Mesterünk, Huszák Géza biztosan olyan taktikát dolgoz ki, amely célravezetőnek bizonyul majd. Szakvezetőnket egyébként még kazincbarcikai idejéből ismerem, remélem, hogy teljesítményemmel elnyerem a további bizalmát.

sajobabony_gesztely_focimeccs_03

Arra a kérdésre, hogy miként ítéli meg a Felsőzsolcával vívott külön meccsüket, ezt válaszolta:

– A táblázatot nézve valóban a zsolcaiak a legveszélyesebbek ránk. Hozzájuk azonban csak az utolsó fordulóban megyünk és már bajnokként szeretnénk fogadni a gratulációjukat.

ÉM-KT


„Gólpercek”

A sajóbábonyi Icsó Zsolt a 45., a 47., az 56., a 65. és a 86. percben talált a kapuba a Gesztely elleni mérkőzésen.


Önnek melyik a kedvenc csapata a B.-A.-Z. megyei I. osztályban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 24. fordulójában hat mérkőzést rendeztek meg vasárnap. [poll id="1486"] Sajóbábony – Gesztely 6-0 (1-0) Sajóbábony, 200 néző. V.: Belicza. Sajóbábony: Varsányi – Tóth, Komlósi, Tátrai, Hronyecz, Kerényi (Tamás), Kovács Á. (Balogh), Sebők, Icsó, T...

„Az akarat sokszor többet ér, mint az egyénieskedés”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 24. fordulójában szombaton két meccset játszottak. [poll id="1486"] Szendrő – Onga 3-2 (2-0) Szendrő, 150 néző. V.: Sípos. Szendrő: Rézműves – Berki, Dányi, Beri, Bári, Káló K. (Pusi), Bényei (Káló D.), Strekáf, Djubók, Béres, Ádám A. Edző: Veres...