2012.06.13 12:19; Frissítve: 2012.06.13 12:19


Baktalórántháza – Létavértes: döntés született az “eltűnt játékos” ügyében

Baktalórántháza – Létavértes: döntés született az “eltűnt játékos” ügyében
Labdarúgás – Rendkívüli ülést tartottak kedden a szövetség munkatársai, a témát az NB III Tisza-csoportban rendezett Baktalórántháza-Létavértes találkozó szolgáltatta, ami idő előtt, a 76. percben ért véget.

alt hiba beküldése

Mint arról korábban beszámoltunk, a játékvezető beszüntette a játékot arra hivatkozva, hogy a hazai csapat játékosai túl kevesen maradtak a játéktéren. A jegyzőkönyvben a három kiállítás mellett egy sérülés és egy játékos rejtélyes „eltűnése” szerepelt.

Ezzel szemben a játékvezetői- és szövetségi ellenőr jelentése szerint a lórántházi csapat a lefújás pillanatában a folytatásra még alkalmas hét fővel volt a pályán.

Elfogadták a döntést

– Ez súlyos játékvezetői műhibának minősül, mint az is, hogy a sporttárs nem konzultált az ellenőrökkel a helyszínen – tudtuk meg Csende Sándortól, az NB III Tisza-csoport versenybizottságának elnökétől. – Két alternatíva merült fel az ügy rendezésére. Az egyik, hogy még újra összecsapnak a felek, de ez további bonyodalmakat vonna maga után, mivel az utolsó forduló után nem lehet újrajátszást elrendelni, ráadásul a lefújás pillanatában a baktaiak hét fővel fejezték be a meccset, az új mérkőzésen meg ugyebár teljes létszámmal kezdenének. Így a szövetség arra a döntésre jutott, hogy élve a szabályok adta lehetőségekkel, a második félidőben elért eredményt jóváhagyva, 2–1-es vendéggyőzelem született. A döntésről tájékoztatták a klubok vezetőit, akik elfogadták azt és már csak az írásbeli beleegyezés hiányzik a részükről.

HBN-KM

Eltűnt egy játékos a Baktalórántháza – Létavértes mérkőzés közben

 

 

 

 

 

 

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2