2011.11.23 15:09; Frissítve: 2011.11.23 15:09


Bajnokok, pontvesztés nélkül

Bajnokok, pontvesztés nélkül
Labdarúgás - A DEAC-Szertár Sportbolt II. csapatának játékosállománya előrevetítette a jó szereplést.

Már az idény elején több csapat azt állította, a debreceniek a legnagyobb esélyesei a bajnokságnak. Nem is történt meglepetés, a többek között Sándor Tamást, Madar Csabát és Kerekes Zsombort a sorai között tudó DEAC II. magabiztosan, öt pont előnnyel nyerte meg a megyei másodosztályú bajnokság őszi szezonját az Északi csoportban.

A Katona László irányította gárda nem csak hogy veretlenül végzett, de a legtöbb lőtt, és a legkevesebb kapott góllal rendelkezik az első tizenhárom forduló alapján.

Várható volt

– A játékosállományunk – a tavalyi megye I-es bajnok csapat NB III-at nem vállaló játékosai, kiegészülve három volt válogatott labdarúgóval, Madarral, Kerekessel és Sándorral – mellyel elindultunk a bajnokságban, már önmagában bizakodásra adott okot. És valóban, a csapatunk pontvesztés nélkül hozta az őszi idényt. Azt hittem, lesz azért egy-két olyan mérkőzés, ahol megcsúszhatunk, de szerencsére nem így lett. Ami a fiúkat illeti, természetesen meg vagyok elégedve mindenkinek a teljesítményével, bízom benne, fent tudom tartani a srácok érdeklődését, megmarad a motiváltságuk, és egy ehhez hasonló tavaszt tudunk pordukálni. Célunk feljutni a megye I-be – értékelt Katona László, a DEAC-Szertár Sportbolt II. edzője, akit a csoportban szereplő többi gárdáról is kérdeztünk.

– Vannak együttesek, melyek az első osztályban is megállnák a helyüket, és természtesen vannak gyengébb kvalitású ellenfelek, akik még itt is szenvednek. Számunkra a Monostorpályi, a Hajdúdorog, valamint a Hajdúhadház elleni derbik voltak a legnehezebbek, annak örülök, hogy tavasszal itthon játszunk mind a hárommal – vélekedett a tréner.

HBN-SZADÓ


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Debreceni úszó Eb 1. nap: Három a magyar igazság
Úszás - Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna és Kis Gergő ezüstéremnek örülhetett. tovább »
Csúcstámadás előtt áll Klein Dávid Mount Everest-expedíciója
Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Egy héttel későbbre, május 26-ra tette át a Mount Everest [...] tovább »
Első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat: Egy órával később kezdenek a DVTK meccs miatt
Miskolc - Szombaton 17.30-tól folytatódik az első magyar salakmotoros Csapatkupa sorozat, a 4. fordulóval. tovább »
Sakk vb-döntő – Anand sikerével egyenlített
Moszkva, 2012. május 21., hétfő (MTI) - A címvédő indiai Viswanathan Anand vasárnapi vereségét követően [...] tovább »
Túl a felkészülés első hetén a magyar pólóválogatott
Vízilabda - Varga Tamás minden vizsgálaton „átment”, és boldogan készül a társakkal. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés