Bajnokok Ligája – Északír ellenfelet kapott a Debrecen a selejtezőben

Akt.:
Nyon, 2014. június 23., hétfő (MTI) – Az északír Cliftonville együttesével találkozik a magyar bajnok Debrecen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.

Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni székházában hétfőn megtartott sorsolás eredményeképpen eldőlt, hogy Kondás Elemér együttese idegenben kezdi majd a párharcot.

“A Cliftonville-ről annyit tudunk, hogy legutóbb hatpontos előnnyel végzett az élen a nagy rivális és Észak-Írországban szinte egyeduralkodónak számító Linfield előtt. Egyik legveszélyesebb játékosuk, a 24 éves Joe Gromley, aki 27 találattal lett gólkirály a bajnokságban, és bekerült az északír válogatottba is” – idézte Kondás Elemér vezetőedzőt a klub honlapja. A szakember hozzátette, a svéd Malmőt szerették volna elkerülni, amely sikerült is, ugyanakkor minden ellenfelet rendkívül komolyan kell venni.

A hajdúsági gárda – amely eddigi utolsó magyar csapatként a 2009/10-es idényben BL-főtáblás volt – egy évvel ezelőtt az Európa Liga-selejtezőnek második fordulójában kapcsolódott be a nemzetközi kupaküzdelmekbe, de “hadjárata” rendkívül rövidnek bizonyult, ugyanis a Kovács Péterrel felálló norvég Strömsgodset ellenében búcsúzott. Tavaly bajnokként a Győri ETO FC indulhatott a legrangosabb európai kupában, ám az izraeli Makkabi Tel Avivval szemben kettős vereséggel búcsúzott. .

A mostani párharc első felvonására július 15-én vagy 16-án, míg a visszavágóra egy héttel később kerül sor.

BL-selejtező, 1. forduló:
FC Santa Coloma (andorrai)–FC Banants (örmény)
Lincoln FC (gibraltári)–HB Tórshavn (feröeri)
SP La Fiorita (San Marinó-i)–FC Levadia Tallinn (észt.

Az első mérkőzéseket július 1. és 2. között rendezik meg, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor.

2. forduló:
Cliftonville (északír)-DEBRECENI VSC
BATE Boriszov (fehérorosz)–KS Skënderbeu (albán)
Makkabi Tel-Aviv (izraeli) – FC Santa Coloma (andorrai)/FC Banants (örmény)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–FK Aktobe (kazah)
HSK Zrinjski (bosnyák)–NK Maribor (szlovén)
FC Sheriff (moldovai)–FK Szutjeszka (montenegrói)
Sparta Praha (cseh) – SP La Fiorita (San Marinó-i)/FC Levadia Tallinn (észt)
Malmö (svéd)–Ventspils (lett)
Slovan Bratislava (szlovák)–The New Saints (walesi)
Celtic FC (skót)–KR Reykjavík (izlandi)
FK Partizan (szerb) – Lincoln FC (gibraltári)/HB Tórshavn (feröeri)
Legia Warszawa (lengyel)–Saint Patrick’s Athletic (ír)
Rabotnicski (macedón)–HJK Helsini (finn)
Dinamo Zagreb (horvát)–VMFD Zalgiris (litván)
Ludogorec (bolgár)–F91 Dudelange (luxemburgi)
Valletta (máltai)–Qarabag FK (azeri)
Strömsgodset (norvég)–Steaua Bucuresti (román)

– MTI –