Bajnoki cím ezüstök és futamgyőzelmek

Bajnoki cím ezüstök és futamgyőzelmek
A Gender Racing egy bajnoki címet két bajnoki ezüstérmet és több futamgyőzelmet begyűjtve zárta az MNASZ HE-DO Hankook Autós Gyorsasági Országos Bajnokság 2018-as versenyszezonját, melyet még szépen megfejelt a korábban Rónai Tamás révén már megszerzett FIA CEZ Kupa bronzérme.

Az utolsó Hungaroringi fordulón még három futam várt a versenyzőkre melyből az utolsón ráadásul duplán lehetett bajnoki pontokat gyűjteni.

Ahogy azt a csapat már nagyon várta a bajnoki címet a GRT idei újonca Hefler Róbert szállította, aki a Formula Renault Kupa értékelésének lett a 2018-as bajnoka. A fiatal versenyző élete első teljes formula autós szezonjában gyakorlatilag az elejétől megállíthatatlanul menetelt a bajnoki cím felé! Az utolsó fordulóra már óriási pontelőnnyel érkezett, és bár már egyetlen harmadik hely is elég lett volna a bajnoki cím bebiztosításához, ő most sem adta alább és újabb három futamgyőzelemmel növelte bajnoki pontjainak számát. Robi teljesítménye gyakorlatilag egész évben lenyűgözte az egész csapatot és természetesen Gender Tamás csapatfőnök öröme is óriási, hogy ismét egy újabb ilyen kivételesen tehetséges fiatal versenyzőt tudhat a GRT színeiben.

Rónai Tamásnak még volt némi matematikai esélye a bajnoki címre, hiszen ahogy az egész évben zajlott a technikai fölényben lévő legerősebb hazai ellenfelével az utolsó három futamon is nagyon szoros küzdelmeket vívott. Bár az első futamon a pole pozícióból indulhatott és sokáig az élen autózott végül ismét a második helyre szorult. Hasonlóan a második futamra ahol a leintésnél szintén ez volt a sorrend. Viszont a harmadik dupla pontokat adó futamon bejött a nagy örök autósportos igazság miszerint a versenynek mindig a célban van a vége! Tamás a második pozícióból rajtolva végig üldözte bajnoki ellenfelét és a verseny vége felé egy kisebb hibáját kihasználva sikerült megelőznie és egy igen szoros befutóban sikerült is megőriznie az első helyet begyűjtve a 2018-as bajnoki évad legértékesebb formula autós futamgyőzelmét! Az erőviszonyok tudatában ezzel a futamgyőzelemmel azért még szebben csillog Tamás számára az idei bajnoki ezüstérem.

A csapat harmadik versenyzője Stern Roland is keményen megdolgozott az év végi ezüstért egy negyedik egy harmadik és egy második helyezéssel a Formula Renault Kupában. Ezekkel az eredményekkel a legfontosabb célkitűzése, még ha csak hajszál híján is, de sikerült, hogy a bajnoki dobogó második fokára állhasson majd az év végén. Rolandot szerencsére most az utolsó hétvégén az ütközések elkerülték, de szinte minden futamon egy kisebb, de annál bosszantóbb váltóhiba borzolta a versenyző és a csapat idegeit. Így minden tekintetben küzdelmes futamokban hozta célba az autót mindhárom futamon.

Gender Tamás csapatfőnök egy munkás küzdelmes versenyszezon után méltán lehet büszke a versenyzőkre és a csapat minden tagjára, hiszen a főleg a szezon elején megélt sok nehéz pillanat ellenére a nagyszerű csapatmunka révén nagyon szépen mutat az FIA CEZ bronzérem a két OB ezüst és a Formula Renault Kupa bajnoki cím az idei végeredmények között. A csapatfőnök számára viszont már most kezdődik egy újabb igazán nagy kihívás a GRT 2019-es versenyszezonjának a felépítése, hogy a régóta dédelgetett tervek szerint a csapat egy kiemelten színvonalas formula autós sorozatban a nemzetközi porondra is kiléphessen!

Viszont addig érdemes elolvasni, hogy a csapatfőnök és versenyzői belülről, hogy élték meg az utolsó fordulót és úgy általában a 2018-as bajnoki szezont.

Gender Tamás csapatfőnök:

„Nagyon boldog és elégedett vagyok az utolsó versenyhétvégével kapcsolatban! Úgy gondolom maximálisan sikerült teljesíteni a csapat célkitűzéseit. Egy bajnoki címmel két bajnoki ezüstéremmel és az FIA CEZ bronzéremmel zárhattuk az évet. Nagyon büszke vagyok a versenyzőinkre és a csapat minden tagjára, akiknek ezúton is szeretném megköszönni az egész éves munkáját! Az egészen extrém kihívásokat feldobó első Hungaroring-i forduló után azt mondtam a csapat helytállását látva, hogy ezzel a csapattal a legkomolyabb legprofibb versenysorozatnak is bátran neki mernék vágni most azonnal! Ez a meggyőződés az év folyamán csak tovább erősödött például olyan teljesítmények által, mint Hefler Robié, hogy nem elégedett meg vele, hogy kényelmesen „bekocogjon” valami pontszerző helyen a bajnoki címhez, hanem mindent beleadva még három futamgyőzelemmel fejelte meg a bajnoki cím megszerzését. Vagy ott van Stern Roli óriási küzdelme szintén a Formula Renault Kupában, aki végül a sok műszaki probléma ellenére csak felküzdötte magát az év végi ezüstérmes helyre, de Rónai Tomi is mindig hozta a maximumot, vagy ha kellett kicsit még annál is többet és az utolsó legtöbb bajnoki pontot érő futamon is tudott győzelmet aratni. Természetesen nagy köszönet jár a támogatóknak és a partnereknek is, hogy a közreműködésükkel egy ilyen jó évet zárhatunk és, hogy ilyen eredményekkel kezdhetjük el építgetni a következő bajnoki szezonunkat melyben remélhetőleg valóra válik egy régen dédelgetett terv, hogy a Gender Racing egy világszínvonalú versenysorozatban is megmérethesse magát!”

Hefler Róbert:

„Az utolsó versenyhétvége már az azt megelőző teszten nagyszerűen kezdődött. Ilyen jó köröket még eddig sosem mentem, olyan jól sikerült eltalálni beállításokat, mintha tényleg a kezem és a lában meghosszabbítása lett volna a négy kerék az autón. Ez aztán a pénteki szabadedzéseken meg az időmérőkön is tovább javult. A futamokon úgy alakult, hogy az elsőn és a harmadikon elég nagy előnyt sikerült kiautózni és a saját tempómat mentem. A második az viszont nagyon szoros volt, sok küzdelemmel az volt a legjobb a legizgalmasabb. Szerencsére már az első futam után a bajnoki cím biztosan megvolt, és utána már igazi örömautózás lehetett a hétvége. A legjobb hétvége volt ez az évben és még mindig „emésztenem” kell a sok nagyszerű élményt és a bajnoki címmel járó boldogságot! Ezért ezúton is nagyon nagy köszönet jár mindenkinek, aki hozzájárult ehhez! Elsősorban Gender Tominak a lehetőségért, a szüleimnek a rengeteg segítségért. A fiuknak a nagyszerű autóért. Nagyon jól tudtunk dolgozni a csapattal, nagyon jó a családias a hangulat, ami rengeteg pluszt ad az eredményességhez is minden helyzetben. A téli meg tavaszi tesztek után már nagyon bizakodó voltam titokban, hogy akár rögtön így első évben elérhető lehet a bajnoki cím. Nyilván ehhez közben persze a szerencse is kellett! Hiszen például semmi olyan technikai gondom nem volt, ami egy futamomat is igazán befolyásolt volna! Míg például Rolandnak, a csapattársamnak nagyon sok ilyen szituáció jött akár technikai problémák, akár ütközések formájában, így neki óriási küzdelem volt ez a második hely, és ha ezek, nincsenek akkor biztosan közöttünk is sokkal szorosabb a verseny egész évben. Azt nem gondoltam, hogy ilyen nagy pontelőnnyel tudok majd nyerni. Igazából csak a Szlovákia után tudatosult bennem teljesen, hogy tényleg így elsőre elérhető ez a bajnoki cím! Pedig ha belegondolok egyáltalán nem indult fényesen az év! A legnehezebb pillanat egyértelműen az első futam rajtja volt a Hungaroringen mikor ott ültem a rajtrácson ragadva és kétszázzal kerülgettek az ellenfelek és röpködtek a törött autók mellettem a nagy baleset közben. A legjobb természetesen az utolsó futam volt mindenestül. Ezeken felül azokon a futamokon ahol nagyon sokan voltunk a mezőnyben azt is nagyon élveztem. Az erősebb autókkal nagyon jó volt, amikor fel tudtam venni a versenyt, sokat tanultam ezekből, jó tapasztalat volt. A jövőre évre vonatkozóan még semmi konkrétum nincs. Nagyon bízom benne, hogy itt a Gender Racingnél tudjuk folytatni, megmarad a lehetőség. Klassz lenne, például ha egy olyan újabb Renault-val indulni, mint amilyennel Rónai Tomi megy most. A hosszabb távú célokban pedig talán az F3 EB lenne egy nagyszerű irány. Az a sorozat lehetne az egyik igazi komoly viszonyítási alap ahhoz, hogy kiderüljön, tényleg lehet e komoly keresnivalóm a formula autózásban. A tél folyamán a jövő év felépítéséé a fő feladat. E mellett persze számomra a tanulás. Érettségi után elkezdtem egy angol nyelvű üzleti főiskolát ahol később a marketingre szakosodom majd. E mellett szeretném az autósporttal kapcsolatos műszaki tudásomat is fejleszteni, lehetőleg minél többet ott lenni a műhelyben a fiúkkal az autók felkészítése során!”

Rónai Tamás:

„Nagyszerűen volt az utolsó verseny hétvége, minden a tervek szerint alakult. Néhány kisebb technikai hiba ellenére is jöttek az eredmények nekem is és a csapattársaimnak is. Az különösen óriási öröm, hogy a záró futamot sikerült megnyernünk, ami az ott szerezhető dupla bajnoki pontok miatt a legértékesebb formula autós futam az évben. Nagyon nagy köszönet a csapatnak, hogy ott lehettem idén is, sosem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy mekkora értéke a csapatunknak ez a családias jó hangulat, ami közben a maximális szakmai teljesítményre törekszik mindig mindenki. Az idei évre visszagondolva szinte csak jó élmények vannak a 2018-as szezonból. Negatívumot azért nem is tudnék mondani, mert a hozzá állásunk alapján mindig a tanulságokat keressük egy-egy rosszabb eredmény, műszaki hiba vagy baleset esetén is. Az utolsó futam megnyerése pedig mindent visz az idei élmények között! Nagyon jó volt így befejezni a szezont. Most fél évig mi vagyunk a győztesek, mi vagyunk a legjobb csapat és nagyon jó érzés, hogy így várhatjuk a következő versenyszezont.”

Stern Roland:

„Az utolsó hétvégén rengeteget szenvedtünk sajnos az autóval. Folyamatos váltóproblémáink voltak, így nagyon küzdelmesre sikerült az utolsó három futam! Viszont a lényeg az, hogy elértük a kitűzött célt, a kategória a Formula Renault Kupa év végi második helyét. Az egész év nagyon küzdelmes volt. Sajnos nagyon nagy ponthátrányba kerültem a sok műszaki hiba vagy ütközés miatt feladott futam következtében. Nagyon szoros lett a vége és pontegyenlőséggel a több jobb helyezéssel sikerült megszerezni az év végi ezüstérmet. Nagyon boldog vagyok, hogy ezzel az eredménnyel hozzájárulhattam a nagyszerű kis csapatom eredményeihez és a kategóriában két GRT-s versenyző végzett az első két helyen. Hefler Robit nem volt esélyem utolérni, elképesztően gyors és tehetséges srác, remélem sok komoly sikerének örülhetünk majd még a következő években! Jó lett volna legalább egy futamgyőzelmet begyűjteni a kategóriában az év folyamán, de Gender Tomi csapatfőnökünk azzal nyugtatott, hogy ez az általam idén elért eredmény is nagyszerű a körülményekhez és ahhoz képest, hogy az ellenfeleim többsége korban kb. feleannyi idős hozzám képest! Innentől dolgozhatunk a jövő éven. A terveim szerint jó volna egy nagyobb, erősebb autóra, például egy F3-asra váltani és harcba szállni a magyar bajnoki címért és a minél jobb CEZ helyezésekért.”