Bajnokesélyesek csatája a nyitányon

Akt.:
Roják Richárd (5) idén is a futójáték egyik erőssége lesz
Roják Richárd (5) idén is a futójáték egyik erőssége lesz - © Fotó: Bódi Sándor
Debrecen – A Debrecen Gladiators számára is elkezdődik a magyar amerikai futball szezon, a Divízió II-ben a Gázvezeték utcai Salakmotor Stadionban, a Budapest Eagles ellen.

A Gladiátorok nagy változásokon mentek keresztül a holtszezonban, hiszen bővült a játékoskeretük, illetve az edzői stábjuk is átalakult. A cívisvárosiakkal együtt indul a Divízió II-ben a Szolnok Soldiers, így új emberekkel egészült ki a játékosállomány. A szakvezetőknél Hoksári Béla vette át a stafétabotot, ám vele együtt 2015-ben egy nagyobb stábbal dolgozik a Gladiators. Hutóczky Ádám már tavaly is a támadásokért felelős koordinátor volt, a védelem felkészítésében pedig Kálmán Attila és a Debrecen egykori játékosa, Kovács Zoltán segít. Sokáig úgy volt, hogy az együttes korábbi szakvezetője Szűcs Botond nem tudja folytatni az arany-feketéknél, de végül segédedzőként továbbra is a Gladiátoroknál tevékenykedik.


Hutóczky Ádám (balra), Szűcs Botond (jobbra) az idei edzői stábban | Fotó: Bódi Sándor Hutóczky Ádám (balra), Szűcs Botond (jobbra) az idei edzői stábban | Fotó: Bódi Sándor ©

A Gladiators egy megerősödött kerettel és edzői stábbal idén minden bizonnyal a bajnoki címig menetelne, de az első ellenfele a szintén aranyesélyes Budapest Eagles. A Sasok augusztus óta nagy fejlődésen mentek át, hiszen a zöld-fehéreknél is új trénerek vették át az irányítást. A fővárosiak már játszottak egy összecsapást idén, amin magabiztos 29-8-as győzelmet arattak a Dabas Sparks ellen hazai pályán. A Gladiátorok a szezont győzelemmel indítanák, és nem okoznának csalódást a szurkolóknak az alapszakasz egyetlen debreceni mérkőzésén. Mivel a Soldiers csapatával együtt indul a gárda, ezért a Fehérvár Enthroners elleni hazai összecsapást Rákócziújfalun rendezik.


Itt még egymás ellen, de most már vállvetve küzdenek | Fotó: Bódi Sándor


„A távolság ellenére jól sikerült a felkészülés, hiszen sok közös edzést össze tudtunk hozni és két nagyobb osztályú ellenfél ellen is felmérhettük az erőnket” – beszélt az előszezonról Hoksári Béla, a Debrecen Gladiators vezetőedzője. – „Jó hír számunkra, hogy a játékoskeret is bővült, valamint Szűcs Botond is visszatért közénk és segédedzőként folytatja nálunk a munkát. Vízválasztó lesz számunkra az első összecsapás, hiszen itt már felmérhetjük magunkat élesben és láthatjuk, hogyan min kell még változtatnunk. A két csapat egyesülése pozitív dolog, hiszen kiegészítették egymást a gyengébb posztokon. Képesek lehetünk legyőzni az Eagles-t, ehhez viszont fejben az első sípszótól az utolsóig ott kell lennünk.”

A Debrecen Gladiators-Budapest Eagles mérkőzést április 25-én, szombaton 15 órától rendezik a Gázvezeték utcai Salakmotor Stadionban. Az eseményre a belépés ingyenes!

– Makranczi László –

Fotók: Bódi Sándor








hirdetés