2012.06.11 09:59; Frissítve: 2012.06.11 13:37


Soha nem látott siker Sárrétudvariban

Soha nem látott siker Sárrétudvariban
A sárrétiek bár megnyerték a megye I-es pontvadászatot, a jelenlegi állás szerint nem tudnak feljebb lépni.

alt hiba beküldése

Már egy fordulóval az idény vége előtt bebiztosította bajnoki címét a megyei első osztályban szereplő Sárrétudvari csapata. Az Ebesi KKSE elleni mérkőzésüket megelőzően úgy számolhattak Gulyás Gyula tanítványai, hogy már az egy pont is elég a végső sikerhez. Mit sem törődve a matematikával, hatalmas erőket mozgósítva, már a 20. percben kétgólos volt a hazaiak előnye. A folytatásban szépítettek az ebesiek, de a 66. percben Dávid Tamás is betalált, így kialakítva a 3-1-es végeredényt.

Van ok az ünneplésre

- Ekkora sportsiker még soha nem volt a település életében – tudtuk meg Mészáros Istvántól, az egyesület elnökétől aki hozzátette, hogy bár a tavalyi Magyar Kupa megyei selejtezőjében sikerült diadalmaskodniuk (több harmadosztályú együttest is maguk mögé utasítva), ez a teljesítmény még azt is túlszárnyalja. Volt tehát ok bőven az ünneplésre – a lefújást követően a pályán egy félórás, majd a sporttelepen egy éjszakába nyúló élőzenés bulit tartott a társaság. Marad még ok a mulatozásra a jövőhéten is, hiszen a kabai meccsük után a sárrétiek otthonuk központjában, a bajnokoknak felállított színpadon vehetik majd át érmeiket.

- Az NB III-as szereplést nagy valószínűséggel nem tudja vállalni a klub, bár ha az együttesből valaki elvinné a lottóötöst, akkor ez biztosan megváltozna – mondta viccelődve az egyesület első embere.

HBN–KM

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2