BÁH: csaknem 60 ezer menedékjog-kérelmet nyújtottak be idén Magyarországon

Akt.:
BÁH: csaknem 60 ezer menedékjog-kérelmet nyújtottak be idén Magyarországon
© Illusztráció: ÉKN-archív
Kecskemét, 2015. június 24., szerda (MTI) – Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint elmúlt 30 napban kedden érkezett a legtöbb, 876 illegális bevándorló Magyarországra. A számuk idén elérte a 61 ezret, közülük 60 922-en Szerbia felől érkeztek – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) sajtóosztálya az MTI érdeklődésére azt tudatta, hogy január elseje és június 22-e között 59 929 menedékjog iránti kérelmet nyújtottak be Magyarországon, a külföldiek túlnyomó többsége a szerb-magyar határon keresztül érkezett.

A BÁH az eljárással kapcsolatban azt írta: az illegálisan érkező, menedékjogot kérők esetében regisztrálják a kérelmezőt, és meghatározzák a kötelező tartózkodási helyüket, ami 90 százalékban nyitott befogadóállomáson történő elhelyezést jelent.

A menedékkérők ingyenes utazási kedvezmény igénybevételéhez igazolást kapnak, hogy a kijelölt szállásra eljuthassanak. Akiknél a hatóság személyes szabadság korlátozása mellett dönt, a hatóság kíséretével kerülnek a menekültügyi őrzött befogadóközpontba.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak nyitott befogadóállomása van Bicskén, Debrecenben, Vámosszabadiban, közösségi szállása Balassagyarmaton, és ideiglenes befogadóállomása Nagyfán, ahol kizárólag a kérelmezők regisztrációja folyik.

Menekültügyi őrzött befogadóközpontjuk található továbbá Békéscsabán és Debrecenben.

A nyitott befogadóállomásokat a menedékkérők napközben a házirendben foglaltak szerint elhagyhatják.

A menekültügyi hatóság döntésének jogalapját európai uniós normák és nemzetközi egyezmények határozzák meg, amelyek alapján a menedékjogról szóló törvény részletesen meghatározza a menedékkérők befogadásával kapcsolatos szabályrendszert.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI kérdésére azt a tájékoztatást adta, hogy ebben az évben június 22-ig 1302 határsértőt helyeztek el a kiskunhalasi őrzött szálláson, amely 122 ember befogadására alkalmas, a befogadottak száma folyamatosan változó. Az őrzött szálláson átlagosan 10-11 napot tölt el egy idegenrendészeti őrizetbe vett külföldi.

Aki nem menekült kérelmező, idegenrendészeti őrizetbe veszik, és ha a jogszabályi feltételek fennállnak, a visszafogadási egyezmények lehetőségei alapján visszatoloncolják az őrizetben lévő külföldit abba az országba, ahonnan érkezett, vagy amelyik ország állampolgára, illetve amelyik ország köteles visszafogadni.

Bács-Kiskun megyében az idei év első öt hónapjában az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai szerint a rendőri eljárásban regisztrált embercsempészés bűncselekményének elkövetése miatt 19 esetben indult eljárás 29 emberrel szemben.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai közleménye szerint az elmúlt 24 órában 344 határsértőt és egy embercsempészt fogtak el a rendőrök. Az embercsempészt az M5-ös autópályán, Lajosmizse közelében állították meg, kistehergépkocsijának rakterében 22 afgán, 10 szír, 2 iráni és 1 pakisztáni állampolgárt találtak. Az embercsempészt őrizetbe vették, a menekültek valamennyien menekültstátus iránti kérelmet nyújtottak be, ezért átadták őket a BÁH munkatársainak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján közzétett grafikon alapján az elmúlt 30 napban kedden érkezett a legtöbb, 876 illegális bevándorló Magyarországra.
Míg június 1-jén a határsértők száma 373 volt, szombat óta naponta több mint hatszázan érkeznek Magyarországra. – derül ki az összesítésből.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerdai kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta: Magyarországra idén 61 ezer illegális bevándorló érkezett, közülük 60 922-en Szerbia felől.








hirdetés