B–változat

B–változat
© Fotó: Derencsényi István
Hát ez nem jött be! Mármint a Virágkarnevál, amit – szerintem először a történetében – elmosott az eső! A közönség ott sűrűsödött az ernyők alatt, a táncosok, a gyerekek százai meg dideregtek, vacogtak a csoportokban, úton a Kölcsey felé. Persze alig várva, hogy vége legyen ennek a gyerekkínzásnak és fedett, meleg helyre jussanak. Réti János írása.

Valamiért a Teremtő talán nem „csípi” a mi augusztus 20-ánkat, mert 2006-ban Budapesten vihar támadta meg a tűzijátékot, most meg mi, itt Debrecenben kénytelen voltunk beérni egy szimpla, de hosszantartó záporesővel, a hozzátartozó lehűléssel együtt.

Természetesen az internet már megnyilvánult és, érdekes módon, eléggé megosztotta közvéleményt.

Mert azoknak is igazuk volt, akik felháborodtak a táncosok, különösen a gyerekek áztatásán és felelőst szeretnének, amiért senki nem merte leállítani a menetet, vagyis kimondani, hogy elmarad. De azoknak is, akik azt hangsúlyozták, hogy a gyerekek mindegyike vonulni akart, hiszen erre a napra készültek, hónapok óta, ezért dolgoztak. Végül is túl vagyunk rajta és reméljük egyetlen táncos, azaz szereplő nem fázott meg annál jobban, mint, ahogy meg lehet fázni.

Nekem az volt a gondom, hogy – szerintem – a legrosszabbul vagy legkevésbé a tér azon pontján látszik maga a produkció, ahova talán már második éve soroltatott. Mert a templom előtti placc a tér minden pontjától távol van, nincs hely, ahonnan látni lehetne. Kivéve a három sátorból álló VIP–páholyból, a szobor alól. Csakhogy a karnevál nem a díszvendégeknek van, hanem Debrecen lakóinak és vendégeinek.

A másik megjegyzésem, hogy volt-e, és ha igen, akkor hol, úgynevezett B–TERV? Hogy mi van, ha esik az eső? Minden nagyrendezvénynek kell B–tervének lenni, mert mindig történhet valami. Akkor, a B–terv szerint, ezt a programot tartsuk a Nagyállomás érkezési oldalán. Azt meg a Főnixben vagy a Hódosban. Minden más kialakul. Vagy: hirdessük ki, hogy a bizonytalan időjárásra való tekintettel augusztus 20-a rendezvényeit augusztus 27-én tartjuk. Csak elhatározás és döntés kérdése.

– Réti János –


A Virágkarneválról jelentjük
Bár az időjárás sok programnak keresztbe tett, a karneváli felvonulást mégis megtartották Debrecenben. Igaz, rövidebb útvonalon és szakadó esőben, de hála a fellépők áldozatos munkájának, valamint a közönség kitartásának, a Virágkarnevál hangulatát idén sem kell nélkülöznie a cívisvárosnak.




További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés